Egyre népszerűbb a Gucci a tinik és az y-generáció tagjainak körében

Gucci táskák
Vágólapra másolva!
A 2017-es év háromnegyedében a Gucci értékesítéseinek mintegy 55 százalékát a 35 év alatti fogyasztók tették ki – áll a Bain & Company tavaly októberi jelentésében. Ráadásul az amerikai tinédzserek kedvenc márkáinak tízes toplistáján is szerepel.
Vágólapra másolva!

A lassan száz éves cég sikere Alessandro Michele kreatív irányításának köszönhető, aki 2015 óta vezeti a márkát. Michele jól ismeri a fiatalokat, igényeiket a fényes, eklektikus színek és minták iránt – ami ráadásul remekül néz ki a közösségi média felületein.

Gucci táska Forrás: Gucci.com

Tavaly áprilisban a Piper Jaffray kutató elemzői 6 ezer tinédzser bevonásával felmérést végeztek az Egyesült Államokban, az eredmény szerint a korosztály tizedik kedvenc márkája a Gucci.

A Gucci egyike azon márkáknak, amely a 90-es évek stílusát éleszti újra, a márkajelek ismét népszerűvé válnak a fiatalok körében. A cég első negyedéves értékesítése 48,7 százalékkal nőtt.

A másik ok, amiért a luxusmárkák egyre népszerűbbek a tizenévesek körében – még akkor is, ha nem tudják megfizetni a terméket – a hírességek utánzása, akik például Gucci táskával járnak.

Gucci táska Forrás: Gucci.com

Jayneoni Moore a hírességek stílustanácsadója elmondta a Rackednek, hogy

amikor a tizenévesek a hírességeket látják, szeretnének hozzájuk hasonlítani, és ezért hajlandóak spórolni egy márkás övre, még akkor is, ha a legolcsóbb farmeron hordják.

A manhattani Gucci üzletben a vibráló színes kézitáskák és a napszemüvegek vannak többségben – látványos Gucci logóval. Az üzlet termékei mellett nem találhatóak árak, de a kézitáskák online ára 780 dollár (215 ezer forint) és 31 ezer dollár (8,5 millió forint) között mozog.