Így tud előre megtakarítani gyerekének

Gyerekek, fürdenek, folyó, medence
Vágólapra másolva!
A piacon elérhető rengeteg bankszámla közül a fiataloknak, gyerekeknek szánt konstrukciók számos kedvezményt nyújtanak, de a kiadásokban lehetnek az eltérések – derül ki a BankRáció.hu gyereknapra készített összeállításából, amely a gyerekekhez köthető megtakarítási formákat is bemutatja.
Vágólapra másolva!

A 18 év alattiaknak szánt bankszámlák közül vannak olyanok, amelyek teljesen ingyenesek, nemcsak kezdetben, hanem éveken át költségmentesen használhatók.

A számlához adott bankkártya is ingyenes lehet 1-2 éven keresztül.

Az olcsóbb konstrukciók sem kerülnek többe évente 1-2 ezer forintnál. Ugyanakkor vannak bankok, amelyeknél a számla kezdetben ingyenes, de az éves költség később 5-10 ezer forintra emelkedhet.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője azt mondta:

A 18-26 éves korosztály számára is kínálnak a bankok külön számlakonstrukciókat, ám ezek között is lehetnek eltérések: a legalacsonyabb költségű számlák 1-2 ezer forintos kiadást jelentenek, de vannak 10 ezer forint feletti kiadást jelentő konstrukciók.

Illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

A szakember közölte, hogy több, gyerekekhez köthető megtakarítási forma van, ám ezeket nem ismeri mindenki. Az egyik megtakarítási konstrukció a 19 éves futamidejű babakötvény, amelyen keresztül a gyerek születésétől lehet takarékoskodni, amíg eléri a felnőttkort.

A babakötvény kamata az inflációhoz kötött, és erre jár a 3 százalékpontos kamatprémium, idén februártól így az éves kamat 5,4 százalék.

Az állami támogatás a babakötvényre érkező szülői befizetések 10 százaléka, évente maximum 6 ezer forint, így havi 5 ezer forintos befizetéssel a gyerek 18 éves korára akár milliós nagyságrendű megtakarítás halmozódhat fel.

Ha a háztartás költségvetésébe belefér, és a család a terveiben szerepel lakáscélú felhasználás – mondjuk lakásvásárlás, esetleg felújítás vagy lakáshitel-törlesztés –, akkor érdemes a gyerekekre is elindítani lakástakarék-szerződést, amelyre évente 72 ezer forint állami támogatás jár havi 20 ezer forintos befizetés esetén. Trencsán Erika szerint a lakástakarék-konstrukciók az állami támogatás mellett azért is kedvezőek, mert széles kínálatból lehet választani, négytől tíz évig terjedhet a futamidejük, ennyi idő alatt pedig valószínűleg minden háztartásban felmerülhet lakáscélú felhasználás.