Az Európai Bizottság 166 milliárd eurós költségvetést tervez 2019-re

OETTINGER, Günther
Brüsszel, 2018. május 23. Günther Oettinger, az Európai Bizottság uniós költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős tagja az Európai Unió 2019-es költségvetési tervezetéről tartott brüsszeli sajtóértekezleten 2018. május 23-án. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, a 2018-asnál 3 százalékkal magasabb. A költségvetés kiemelten kívánja kezelni a migrációval kapcsolatos kérdéseket.
Vágólapra másolva!

Günther Oettinger uniós költségvetési biztos a költségevetés bemutatásakor elmondta, a tervezet egy erősebb és ellenállóbb európai gazdaságba való beruházást irányoz elő, egyidejűleg előmozdítja a szolidaritást és a biztonságot az unió határainak mindkét oldalán.

Az uniós bizottság ezért jövőre is kiemelten kívánja kezelni a migrációval és a határigazgatással kapcsolatos kérdéseket.

Egyebek mellett támogatni kívánja a közös európai menekültügyi rendszer reformját a hatékonyabb, méltányosabb és humánusabb menekültügyi politika biztosítása érdekében. A határigazgatás jobb biztosítása érdekében meg kívánja erősíteni az új határregisztrációs rendszert, az Európai Határ- és Parti Őrség, és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének munkáját, valamint a határigazgatási és vízumkérdésekkel foglalkozó egyéb ügynökségeket.

A törökországi menekülteket támogató uniós eszközre 1,5 milliárd eurót kíván biztosítani, hogy a Szíriában és a régió más területein zajló konfliktusok elől menekülők részére továbbra is élelmiszert, oktatást és lakhatást biztosítsanak. Emellett a migráció kiváltó okainak kezelése céljából az unión kívüli országokkal való partnerségi keret végrehajtását is biztosítani szeretné.

Günther Oettinger, az Európai Bizottság uniós költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős tagja az Európai Unió 2019-es költségvetési tervezetéről tartott brüsszeli sajtóértekezleten Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Oettinger elmondta, a gazdasági növekedés támogatására 2019-ben 80 milliárd euró kötelezettségvállalást terveznek. A pénzügyi keret az idei évhez képest 8,4 százalékkal magasabb összeget, 12,5 milliárd eurót foglal magában kutatásra és innovációra. 2018-hoz képest 10,4 százalékkal több, 2,6 milliárd euró jut az oktatásra az Erasmus+ keretében, 36,4 százalékkal magasabb összeg, 3,8 milliárd euró az infrastrukturális hálózatokra, és további 233,3 millió euró az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre.

A bizottság várakozásai szerint a 2014-2020-as kohéziós politikai programok végrehajtása 2019-ben is megfelelő ütemben halad. A mezőgazdasági politika finanszírozása is stabil marad, az ideihez képest 1,2 százalékkal többet, közel 60 milliárd eurót tesz majd ki.

A költségevetés új kezdeményezéseket is támogatni kíván.

Egyebek mellett 11 millió eurót biztosít az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozására, 245 millió eurót az európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozására, valamint 5 millió eurót az új Európai Ügyészség felállítására a határon átnyúló bűncselekményekkel – többek között a csalással, a pénzmosással és a korrupcióval – kapcsolatos nyomozás céljából.

A bizottsági tájékoztatás szerint a 2019-es uniós költségvetési tervezet minden program tekintetében két finanszírozandó összeget tartalmaz: kötelezettségvállalási előirányzatot és kifizetési előirányzatot. A kötelezettségvállalási előirányzat az egy adott évben szerződésekben vállalható összegeket, míg a kifizetési előirányzat a ténylegesen kifizetett összegeket jelenti. A jövő évre szóló tervezet összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, kifizetési előirányzatokban pedig 2018-hoz képest 3 százalékkal magasabb, 149 milliárd euró.