Idén kicsit drágább, de szórakoztatóbb lesz a gyerekek táboroztatása

1%, Bátor Tábor, ló, lovaglás, alapítvány
Hatvan, 2013. július 15. Egy önkéntes együtt lovagol egy mozgáskorlátozott kislánnyal egy lovas foglalkozáson a krónikus beteg gyermekek ingyenes élményterápiás táboroztatásával foglalkozó hatvani Bátor Táborban 2013. július 15-én. Az ötezredik táborozóját fogadta a Bátor Tábor Alapítvány legutóbbi turnusában. A daganatos, haemophiliás és krónikus ízületi gyulladással (JIA) kezelt gyermekek a táborban olyan tevékenységeket próbálhatnak ki, amelyekre betegségük miatt máshol nincs lehetőségük. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
A szülőknek az idén minimális áremelkedéssel kell majd számolniuk, ha szeretnék táboroztatni gyermeküket. A legolcsóbb táborokba már 10 ezer forintért is el lehet jutni, de lesz olyan is, amelyért negyedmilliót kell kifizetni. Az idei nyár slágere a katonai táborok mellett a programozás lehet. A Táborfigyelő gyerektábor-összehasonlító portál részletesen bemutatta, hogy mire kell számítani a vakáció kezdete után.
Vágólapra másolva!

Idén bizonyára mindenki talál a gyermeke számára megfelelő tábort, hiszen ennyi választási lehetőség még sosem volt, mint 2018-ban.

A Táborfigyelő oldalon

jelenleg több mint 1100 táborturnus érhető el.

Bár a nagy kínálat jó dolog, de a hatalmas választék jócskán megnehezíti a szülők helyzetét is, hiszen nehéz dönteni, hogy melyik a legalkalmasabb a gyermek számára.

Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője elmondta, hogy ebben az évben szerették volna a lehető legtöbb segítséget nyújtani, ezért elkészítettek egy mankót a szülők számára. A Táboros szakmai minimumprogram segít a gyermekeseknek abban, hogy biztonságos és élménydús vakációt válasszanak, valamint bemutatja azt is, hogy mikre érdemes figyelni a táborválasztáskor.

A Táboros olyan fontos témákra is kitér,

  • mint a táborfelügyelők,
  • a táborok tematikája,
  • szabadidős programok,
  • a korosztályi bontás,
  • a szállások minősége,
  • az étkezés,
  • valamint az okoseszközök használatát is érinti.

A katonai táborok népszerűsége idén ismét rekordot dönt, de sokan keresik a nyelvi táborokat is. Ezeket a sport, a kaland és a képességfejlesztő táborok követik.

A legtöbben informatikai és katonai táborokba fognak menni a nyáron.

A mai gyerekeknek a pörgős, élménydús vakációk felelnek meg a leginkább, már nem érik be csupán a strandolással. Éppen ezért megszűnt az a fajta koncentráció,

amely a táborokat elsősorban a Velencei-tó és a Balaton köré összpontosította.

Idén már országszerte lehet találni hasonló színvonalú, élménydús és tematikus táborokat.

Nem csak a táborok mennyisége, de a táborozók száma is rekord magas lesz 2018-ban.

Az előrejelzések alapján nyáron 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban eltölteni.

A növekedés az ott alvós és a napközis táborokat egyaránt érinti. Megfordult az a trend is, miszerint a legtöbben ott alvós tábort választanak, így idén először haladja meg a napközis táborozók száma az ott alvósakét.

Júliusban mennek majd a legtöbben táborozni, de sokan már a szünidő kezdetén is táboroznak. Megfigyelhető az is, hogy az augusztus inkább a családi nyaralások időpontja, ezért ebben a hónapban valamelyest csökken a táborozók száma.

Változni fognak az árak is, de csak minimális növekedéssel kell számolnia a szülőknek.

Az ott alvós táborok átlagára 46 ezer forint körül alakul, míg a napközis táborok esetében 30 ezer forintos költséggel lehet számolni. A szórás azonban hatalmas, hiszen lehet ott alvós tábort találni 8220 forintért is, de akár 259 ezerért is. A napközis táborok esetében a legolcsóbb 15 ezer, míg a legdrágább 84 ezer forint.