Optimistán tekintek a magyar fiatalok a nyugdíjas éveikre

idős fiatal nyugdíj
SOCIAL AID FOR ELDERLY PERSON B. BOISSONNET / BSIP
Vágólapra másolva!
A fiatalok többsége abban bízik, hogy a félretett pénzből akár luxuscikkekre is futja majd - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Groupama Biztosító és az NRC Marketingkutató közösen indított országos online kutatást, amely során a 18-59 éves korosztály véleményét kérte ki a témában. Mint írták, a legfiatalabb korosztály átlagot meghaladó optimizmussal tekint a nyugdíjas évekre.

A 18-29 évesek többsége ugyanis szinte minden kiadásról úgy gondolja, hogy

fedezni tudja majd nyugdíjasként,

és akár luxustermékeket is megengedhet majd magának.

Forrás: BSIP/B. BOISSONNET / BSIP/B. Boissonnet

Míg az ötvenes évekigben járók úgy számolnak, hogy bevételük 67 százalékát biztosítja az állami nyugdíj, addig a húszas korosztály úgy kalkulál: időskori jövedelmének csak 37 százaléka jön majd az államtól.

A fiatalok nyugdíjas kori bevételük nagyjából harmadát korábbi megtakarításaikból, 12 százalékát munkából remélik, de leendő gyerekeiktől is számítanak támogatásra.