Eddig 770 ezren adták be adóbevallásukat

Vágólapra másolva!
Eddig már 770 ezren adták be az adóbevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amely az idén mintegy 5 millió adózó bevallását készítette el - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
Vágólapra másolva!

A NAV 2021-től már a vállalkozások szinte minden bevallástervezetét is elkészíti majd a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően - ismertették.

Azok, akik saját maguk készítik el adóbevallásukat, május 22-éig tudják feladni a dokumentumokat.

A beadási határidő napján több posta meghosszabbított nyitva tartással üzemel.