A benzin drágulása miatt nőtt az infláció

mol benzinkút töltőállomás
Salgótarján, 2011. április 6. A MOL Nyrt. alkalmazottja cseréli az üzemanyag ártábláját egy salgótarjáni benzinkútnál. Történelmi csúcsra emelkedett a benzinár, bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az árak továbbra is lassan emelkednek Magyarországon, az április drágulás leginkább az emelkedő üzemanyagáraknak köszönhető. Az elemzői várakozásoknak megfelel a 2,3 százalékos infláció.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette az áprilisi fogyasztói árakra vonatkozó gyorsjelentését. Ebből az derül ki, hogy

az árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak

az egy évvel korábbiaknál.

Ez előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékos volt a drágulás. Mindkét adat megfelel az elemzői várakozásoknak.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy leginkább

Az élelmiszereknél 4,2 százalékos volt az átlagos drágulás, szeszes italoknál 3,5, a dohányáruknál 9,2 százalékos volt az emelkedés.

Ötödével drágult a tojás Forrás: Shutterstock

A tojás nagyon megdrágult, jelenleg 20,5 százalékkal kerül többe, mint 2017. áprilisában.

Emellett

  • a friss gyümölcs 14,3,
  • a száraztészta 12,4,
  • a vaj 11,8,
  • a tejtermékek 7,6,
  • a liszt 7,0 százalékkal drágult.

A cukor 18,7 százalékkal olcsóbb lett.

Az előző hónaphoz képest sokat drágultak az üzemanyagok. 2,7 százalékkal emelkedett a járműüzemanyagok ára.

Egyre drágábba a benzin Forrás: MTI/Komka Péter

Suppan gergely, a Takarékbank elemzője szerint

így az év közepére átmenetileg elérheti a 3 százalékos inflációs célt.

A szakértő szerint idén átlagosan 2,5 százalékos drágulásra lehet számítani, míg 2019-ben azonban már tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél.