A túlélésért küzd Európa egyik legnagyobb légitársasága

Air France
Vágólapra másolva!
Rendesen megcsapták hétfőn az Air France-KLM légitársaság papírját, miután a csoport vezérigazgatója közölte, a szakszervezetekkel folytatott viták miatt kilép a cégtől. A francia kormány egyébként jelezte, nem nyújtana segítséget a probléma megoldásában.
Vágólapra másolva!

Mintegy 14,5 százalékot szakadt hétfőn az Air France-KLM csoport részvénye, miközben a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire egyenesen azt közölte a CNN-nek vasárnap, hogy a dolgozókkal kialakult vita az Air France létét veszélyezteti. Kedden, közép-európai idő szerint kora délután a papír megint enyhe mínuszban volt, bár délelőtt óvatos pluszban is állt a részvény.

A miniszter hozzátette,

a francia kormány, amely 14,3 százalékát tulajdonolja a vállalatnak, nem fog mentőcsomaggal segíteni a cégen.

Ezt megelőzően pénteken a vállalat vezérigazgatója, Jean-Marc Janaillac bejelentette, május közepén elhagyná a céget, miután több tízezer alkalmazott és pilóta szavazott a többéves fizetési ajánlat ellen. Janaillac kevesebb mint két éve vezeti a társaságot.

Emelkedés és mélyrepülés

Az Air France a világ 17. legnagyobb légitársasága az utasok száma alapján.

A francia cég 2004-ben vette meg a KLM-et, amivel a csoport Európa egyik vezető légitársaságává lépett elő.

A menedzsment pénteken közölte, a dolgozók 13 napos sztrájkja eddig már nagyjából 300 millió eurós költséget jelentett a cégnek.

Az Air France-KLM részvényárfolyamának alakulása Forrás: investing.com

Az Air France-KLM egyébként 118 millió eurós működési veszteségtől jelentett múlt héten az első negyedévre vonatkozóan. A sztrájkok azonban még nem értek véget, ugyanis a szakszervezetek további munkabeszüntetéseket terveztek, aminek következtében a francia légitársaság jelezte hétfőn, járatainak akár 15 százalékát is törölniük kell.

Kétséges jövő

Mindazonáltal az elemzők szerint az Air France-t nem fenyegeti közvetlenül az összeomlás. Johannes Braun, a MainFirst Bank elemzője például jelezte, bár az első negyedéves veszteség elég csúnyán fest, a légitársaságnak relatíve egészséges a mérlege, és

2018-ban már várhatóan profitot is fog termelni a vállalat.

A szakszervezetekkel kialakult vita is éppen abból fakad, hogy a dolgozók magasabb fizetéseket szeretnének, arra hivatkozva, hogy a vállalat jobb pénzügyi helyzetben van, mint a megelőző években. Az Air France 7 százalékos emelést ajánlott 4 éves időtartamra.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként végül megegyezés születik majd a felek között, de a vezérigazgató távozásának figyelmeztető jelként kell szolgálnia nemcsak a menedzsmentek, de a francia politikusok számára is.