Nébih: Szállítható magyar sertéshús Hongkongba

Vágólapra másolva!
Normál rend szerint szállítható a magyar sertéshús Hongkongba, és Grúzia sem korlátozza a magyar sertéshús importját – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.
Vágólapra másolva!

A kedvező fejlemény a közlemény szerint az állategészségügyi hatóság szakmai egyeztető munkájának eredménye.

A hivatal tájékoztatása szerint a hongkongi élelmiszerfelügyeleti hatóság csütörtök délután, míg a grúziai hivatal péntek délelőtt küldött hivatalos levelet Bognár Lajos országos főállatorvosnak arról, hogy a Magyarországon április 21-én vaddisznókban megállapított afrikai sertéspestis (ASP) miatt nem tartanak fenn import korlátozásokat a magyar sertéshúsra.

A helyi hatóságok, mérlegelve a magyar szakemberek által feltárt járványügyi helyzetről szóló tájékoztatást, nem tartották szükségesnek a házi sertés kereskedelmének korlátozását a vaddisznókban előforduló esetek miatt.

A hongkongi hatóság emellett azt is jelezte, hogy amennyiben a járvány esetlegesen a házi sertés állományokra is átterjedne, nyitott a kétoldalú tárgyalásokra.

A betegség megjelenését követően a magyar állategészségügyi hatóság haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a regionalizációra nyitott országok – például Szingapúr, Japán, Dél-Korea, Thaiföld – hatóságaival annak érdekében, hogy kizárólag a vaddisznó esetekkel érintett területről származó sertéshús termékekkel szemben vezessenek be korlátozásokat.

A harmadik országok társhatóságaival az elmúlt években kialakított eredményes munkakapcsolatnak, a magyar állategészségügyi hatóság munkájának elismeréseként, valamint a jelenleg lefolytatott tárgyalások eredményeként többek között az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland és Macedónia területére már jelenleg is csak a Heves megyei érintett területről származó termékeket tilos feladni - olvasható a hivatal közleményében.

A Nébih honlapján korábban közölte, hogy Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét.

A magyar hatóság szakemberei április 21-én mutatták ki az ASP betegséget a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznótetemben.

A hatóság az ASP megállapítása után kijelölte a fertőzött, valamint a fertőzött területen belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet.

Megtiltotta továbbá a társas vadászatot, és az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte, így fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki.

Az afrikai sertéspestis – amely nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.
A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján (http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis).