Megdöbbentően sok a hamis Adidas-termék

adidas brewery pack Sneakersnstuff
Vágólapra másolva!
Jó első negyedévet zárt az Adidas, amely a héten közzétette az év első három hónapjának eredményeit. Ugyanakkor maga a cég vezetője jelentette be, tovább vívják harcukat a főként Ázsiában folyó termékhamisítás ellen, amely a sportruházati cég termékeit is súlyosan érinti.
Vágólapra másolva!

Minden tizedik, Ázsiában forgalomba kerülő Adidas-termék, hamisítvány a cég számításai szerint. A hamisítás egyaránt érinti az online és offline forgalmazott termékeket.

Globális probléma a hamis termékeké

Kasper Rorsted a CNBC-nek adott interjút az első negyedéves vállalati adatok kapcsán. A német cég vezérigazgatója kifejtette, hogy a hamisítás Ázsiában akkut gondként van jelen, de véleményük szerint, az globális probléma.

– mondta.

Az ázsiai Adidas-termékek 10 százaléka hamis a becslések szerint Forrás: Sneakersnstuff

A vállalatvezető megerősítette,

az Adidas-termékek hamisításának becsült, 10 százalékot elérő aránya nem kizárólagosan az online vagy offline termékértékesítés problémája.

Hamis termékek egyaránt jelen vannak mind az elektronikus, mind a hagyományos bolti értékesítésben.

A számok rendben vannak

Az Adidas első három havi eredményei ugyanakkor meggyőzőek a vállalat teljesítményét illetően. A profit 17 százalékkal nőtt, a nettó eredmény felülmúlta az elemzői várakozásokat.

Észak-Amerikában az online eladások húzták felfelé az eredményeket, és Kínában is nagyot erősítettek.

Itt 26 százalékkal nőtt a társaság bevétele az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A 2016-os UEFA-bajnokság Adidas labdája Forrás: AFP/Christof Stache

A negyedéves eredményekre a cég részvényei ugyanakkor kis mértékben, de estek a kereskedésben. A vállalat vezetősége ugyanakkor optimista. Szerintük a cég éves, árfolyamhatásoktól megtisztított bevétele, 10 százalékkal is nőhet idén. A vállalatnál a jelentős kínai kitettség ellenére sem aggódnak az amerikai-kínai kereskedelmi csörte, azaz a vámháború hatásai miatt, már amennyiben a két óriás nem tárgyalásos úton keresné a megoldást a helyzetre.