KSH: 65 százalékkal több lakás épült az első negyedévben

épitkezés építőipar lakásépítés
dav
Vágólapra másolva!
Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Budapesten háromszorosára, 198,5 százalékkal nőtt az épített lakások száma az előző év azonos időszakához képest az idei első negyedévben, amikor 609 lakás épült. A növekedés már nem olyan markáns 2016 vagy 2015 első három hónapjához viszonyítva, mert akkor a tavalyinál jóval több, 419, illetve 516 lakás épült.

A lakásépítések száma a megyei jogú városokban 38,3 százalékkal, 961-re nőtt, a többi városban 49,1 százalékkal 1048-ra, a községekben pedig 69,1 százalékkal 776-ra.

A természetes személyek által épített lakások aránya 58-ról 50 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 41-ről 50 százalékra emelkedett.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 99,5 négyzetméterre csökkent az egy évvel korábbi 105 négyzetméterről.

A KSH közölte: a építendő lakások száma a városokban 28,7 százalékkal emelkedett, Budapesten 8,2 százalékkal, a községekben 13,5 százalékkal csökkent. Az építtetők az esetek 34 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 4,8 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben eléri a 94 százalékot.

Megugrott a lakásépítés Forrás: Origo

Az első negyedévben kiadott új építési engedélyek, illetve bejelentések alapján 3 százalékkal több, összesen 2965 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 978, ami 16 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Budapesten 225, a megyei jogú városokban 653, a többi városban 1190, a községekben 897 új építési engedélyt adtak ki az első negyedévben.