Az Amazon nemsokára megelőzheti a két hirdetési óriást

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
A Seattle-i központú Amazon egyre fontosabb szereplővé válik az online reklámiparban. Az első negyedévben az e-kereskedelemi óriása több mint 2 milliárd dollárt jegyzett "egyéb" bevételként, ami nagyrészt hirdetésekből folyt be. Ez a negyedik negyedéves jelentés, ahol növekvő tendenciát mutat a cég hirdetési szegmense.
Vágólapra másolva!

A reklámértékesítés az első negyedévben "nagymértékben hozzájárult" a vártnál nagyobb nyereségéhez, mondta Brian Olsofsky, az Amazon pénzügyi vezetője . „Úgy gondolom, a reklámipar egy újabb fényes lehetőség a számunkra" – nyilatkozta Olsofsky.

Illusztráció Forrás: Getty Images/David Ryder

– mondta a Business Insidernek Joe Egan, aki a WPP marketing vállalt tulajdonában lévő Mindshare üzleti vezetője.

A Facebook és a Google uralja az online hirdetési tevékenységeket, és némely becslés szerint

a digitális reklámok növekedése idén akár 80 százalék is lehet.

De egyre több vásárló inkább az Amazon felületén keres, ha valamit szeretne vásárolni, mintsem a Google oldalán, és ezt több marketing tevékenységgel foglalkozó cég is felismerte és kihasználta.

Az Amazon arra összpontosít, hogy segítse a hirdetőket márkájuk felépítésében és új termékeik bevezetésében, és abban reménykedik, hogy az ilyen jellegű reklámok bevezetése a vásárláskor segít majd az ügyfeleiknek – magyarázta el Olsofsky.

Az Amazon azt tervezi, hogy továbbra is segíti a növekvő hirdetési felületeket, de igyekszik egyensúlyban tartani a vásárlási ajánlatokkal, hogy a fogyasztók hasznosnak találják, de mégse zavarja vásárlási élményüket.

Az Amazon Seattle-i központja Forrás: Getty Images/David Ryder

„Lehetséges, hogy a jövőben a videó szolgáltatásunkban is megjelenhetnek reklámok, de egyelőre ezt a lépést még nem tesszük meg" – fejtette ki Olsofsky utalva a cég Prime szolgáltatására, ahol videók, élő közvetítések és kedvezményes vásárlási lehetőségek is megtalálhatóak. Az Amazon Video ráadásul a jövőben igazán nagy dobásra készül, mivel megvásárolta a jogokat a Gyűrűk ura történeke tévés adaptációjához.

Ugyanakkor a cég pénteken bejelentette, hogy az Amazon Prime szolgáltatás előfizetői díja körülbelül húsz százalékkal fog emelkedni az amerikai felhasználóknak.

A korábban 99 dolláros (25 ezer forint) éves szolgáltatás díjat 119 dollárra (31 ezer forint) emelik – a legutóbbi drágulás 2014-ben volt.

Múlt héten a cég alapítója és vezérigazgatója, Jeff Bezos nyilvánosságra hozta a részvényeseinek küldött éves levelében, hogy több mint 100 millió Amazon Prime előfizetője van a cégnek.