Soha többet nem fog elkésni a fodrászától

Mózsa Ferenc, beautyApp, alkalmazás
Vágólapra másolva!
Elindult a beautyApp nevű alkalmazás, amely képes papírmentessé tenni a szépségipari üzletek időpontfoglalását és a pénzügyeik átláthatóságához is hozzájárul. A felhőalapú megoldás segítségével a szépségiparban, – például fodrászatok, kozmetikák, műkörmösök, masszőrök, tetoválószalonok – tevékenykedő vállalkozók, üzletek és szalonok könnyedén menedzselhetik az üzletük folyamatait. Ilyenek például a vendégek nyilvántartása, azok megrendelései és igényei.
Vágólapra másolva!

Megszűnnek a szanaszét firkált naptárak, az elfelejtett vendégek, és átláthatóbbak lesznek a pénzügyek.

Egy magyar startup kifejezetten szépségipari üzletek számára fejlesztett alkalmazást beautyApp néven,

amivel komoly terhet vesznek le a szépségszalonok, fodrászatok és tetoválószalonok válláról.

Mózsa Ferenc Forrás: beautyApp

"A papíralapú nyilvántartás miatt régen sok információ elveszett, a telefirkált naptárak már nem voltak megfelelőek, ami komoly problémát jelentett a szakmabelieknek, valamint számos bosszúságot okozott a vendégeknek is. A beautyApp-ban viszont minden áttekinthető akár egy 20 fős szépségszalon számára is, valamint nem csak a dolgozók tudnak időpontot adni, hanem a vendégek is foglalhatnak maguknak" – mondta Mózsa Ferenc, a beautyApp fejlesztési vezetője, akinek a nevéhez sok egyedi alkalmazás fűződik, mások mellett a magyar légimentők is az ő technológiáját használják.

beautyApp alkalmazás Forrás: beautyApp

Az időpont foglalási rendszer mellett a magyar startup új applikációja megoldást kínál a munkák során felhasznált alapanyagok mennyiségei,- fogyásai és készletei kapcsán is. Sőt, a vezető látja a kollégák teljesítményét.

"Mivel a rendszer minden információt eltárol, azonnal lekérhető melyik vendég mikor és milyen szolgáltatásokat vett igénybe, valamint milyen anyagok kerültek felhasználásra. Az adatok alapján a rendszer kimutatásokat készít, valamint segít az anyagok készlet nyilvántartásában, ami nagy segítség a kis- és középvállalkozásoknak" – nyilatkozta Mózsa Ferenc, aki hozzátette: a beautyApp első partnere az Ilcsi Szépségmanufaktúra volt, és rövid idő alatt több tucat szépségipari üzlet regisztrált hozzájuk.

A fejlesztési vezető kiemelte: a beautyApp a legkisebb vállalkozások számára is megfizethető, havidíjas előfizetési modellben működik, és minden ügyfélnek 30 napos ingyenes próbaidőszakot is biztosítanak.