Milliárdok egészséges, génmódosítás mentes élelmiszerekre

Rural landscape with fresh green soy field. Soybean field
Rural landscape with fresh green soy field. Soybean field
Vágólapra másolva!
Egészséges, génmódosítás mentes élelmiszereket, valamint a szója termelésének hazai növelését kívánja elérni a kormány az idén kezdődő Nemzeti Fehérjetakarmány Programmal - közölte Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója. 
Vágólapra másolva!

Nagyságrendekkel növelné a kormány a szója hazai termesztését a Nemzeti Fehérjetakarmány Programban, a jelenlegi 60-65 ezer hektárról a következő években 100 ezer hektárra növekedhet a termesztés - közölte a programról Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

"Szójából éves szinten 600-650 ezer tonnát igényel az ország, emellett pedig 200-250 ezer tonna szójadarával is számolni kell, e mennyiségnek összesen csupán nagyjából 28%-át termeli meg az ország, ráadásul

az itthon megtermelt szója nagyobb hányada végül a külpiacokon kerül értékesítésre

- mondta a főigazgató.

A program az agrármarketing területét is érinti, a GMO mentes élelmiszerek előnyeit és hátrányait a fogyasztókkal és a gazdákkal is meg kell ismertetni Forrás: naik.hu

"Olyan jó minőségű GMO mentes szója ez, mely külföldön felárral értékesíthető. Ebből adódóan az ország határain belül szükséges mennyiséget külföldről kell megvásárolni, gyakran azonban egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban GMO mentes szóját vásárolunk. A Nemzeti Fehérjetakarmány Programmal feloldható ez az anomália" – mondta még Gyuricza Csaba.

A kormány az idén induló, és öt évig tartó programra csaknem nyolc milliárd forintot különített el. Becslések szerint a program hatására 80-100 milliárd forinttal növekedhet a mezőgazdaság kibocsátása, továbbá a feldolgozóipar fejlesztésével újabb munkahelyek létesülnek a szektorban.