Újdonságot hoz ez a friss magyar startup

Collectorism
A Collectorism weboldalának egy részlete 2018. március 12-én
Vágólapra másolva!
A regisztrált felhasználók számát a bevezető kampány előtt megduplázta a weboldal, mintegy megtízszerezve az oldal látogatottságát. Az oldalnak az MFB Csoport tagjaként működő, Hiventures kockázati tőkealap-kezelő nyújtott támogatást.
Vágólapra másolva!

Hosszú előkészítő folyamat után az elkövetkező hónapokban hivatalosan is megkezdi működését a a 2017 decembere óta nyilvános Collectorism elnevezésű hazai weboldal.

Az oldal egy hónap alatt megduplázta a felhasználóinak számát és 976 százalékkal növelte a látogatottságát.

A legnagyobb hazai gyűjtői oldal pozíciójára hajazó website már ma is több mint 60 ezer tárgyat mutat be, gazdáik 1.500 tárgyat cseréltek és 17 ezer dollár értékben vásároltak az oldalon.

Az oldalt alapító tulajdonosok a képzőművészettel, valamint gyűjteményekkel kapcsolatos vállalkozások terén évtizedes tapasztalattal rendelkeznek hazai és nemzetközi műgyűjtési piacon. Úgy becsülik, hogy csak a hazai piacon megközelítőleg sok tízezer olyan gyűjtő lehet, akinek az életét könnyebbé és egyszerűbbé teheti egy ilyen oldal.

A Collectorism weboldalának egy részlete 2018. március 12-én Forrás: Origo

De a Collectorism befektetésnek sem utolsó: az oldal gazdái kimondottan sokat tanultak korábbi üzleti tapasztalataikból és más startupok sikereiből és kudarcaiból: részt vettek számos hazai és nemzetközi startup találkozón, tanulmányozták a hozzáférhető case study-kat és best practice-okat.

A Collectorism rendszerében 10 amerikai dollár alatt nincs jutalék, 10-50 dollár között 1 dollár, 50-200 dollár között 2 dollár, míg afelett 3 dollár a jutalék. Az oldal gazdái tervei szerint a jövő évtől nyitnak a globális piacok felé.