Tízből négy új fix kamatozású lakáshitel már fogyasztóbarát

lakáshitel
Budapest, 2012. január 28. Eladó ingatlan Szentendrén. Már küldik az értesítést a bedőlt lakáshiteleseknek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a hosszabb kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített, fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka már Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt vesz fel. Egy átlagos lakáskölcsönnél akár félmillió forintot is megtakaríthatnak, és a hitelbírálattól a jelzálogjog törléséig egyszerű és gyors ügyfélkezelésre számíthatnak a fogyasztóbarát védjegyes konstrukciót választók. 2017 szeptembere óta már közel 40 milliárd forintnyi ilyen hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakáshitel-minősítési rendszerének köszönhetően 2017 szeptemberére a hitelezés gerincét adó bankok és takarékszövetkezetek kínálatában megjelentek a kedvező feltételű Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek. A fokozódó érdeklődés hatására

tavaly szeptember óta közel 40 milliárd forint fogyasztóbarát lakáshitelt folyósítottak.

A piaci szereplők adatszolgáltatása alapján idén januárban már a hitelfelvevők több, mint 40 százaléka fogyasztóbarát konstrukciót választott magának a hosszabb kamatperiódusú vagy a futamidő végéig rögzített kamatozású lakáshitel-piaci kínálatból. Ezeket többnyire használt lakás és ház vásárlásra igényelték (89 százalék), továbbá hitelkiváltásra, új lakás vásárlásra és lakóház építésre is fordították a pénzt A teljes fogyasztóbarát állomány 59 százalékát Közép-Magyarországon, közel 20 százalékát a közép- és nyugat-dunántúli régióban, mintegy 15 százalékát pedig az észak- és dél-alföldi megyékben folyósították. A fogyasztóbarát lakáshiteleket legnagyobb arányban (44 százalék) a harmincas korosztály, az esetek több mint negyedében pedig a negyvenes éveikben járó fogyasztók igényelték.

A legtöbben régi lakásokat és házakat vesznek Forrás: MTI/Mohai Balázs

A minősített lakáshitelekkel korábbi kedvezőtlen lakáshitelek is kiválthatók, kamatuk és egyéb költségei kedvezőbbek a piaci átlagnál. A hitelajánlatok átláthatók és – az egységes feltételek miatt – könnyebben összehasonlíthatók egymással, valamint fogyasztóbarát jellemzőkkel is bírnak. E hitelek fix kamatozásúak, vagyis a törlesztőrészlet 3, 5, 10 évig, vagy akár a futamidő alatt végig változatlan marad. A nem minősített, referencia-kamatlábhoz kötött (változó kamatozású) hitel választása – annak ellenére, hogy ezen hitelek teljes hiteldíj mutatója (THM) a kezdeti alacsonyabb érték miatt vonzóbbnak tűnhet – kockázatos lehet, hiszen a fogyasztó ezzel azt vállalja, hogy a futamidő alatt a referencia-kamatláb változásával (akár 3 vagy 6 havonta) akár jelentősebb mértékben is emelkedhet a törlesztőrészlete.

Jelenleg az 5 évre és a 10 évre fixált kamatozású fogyasztóbarát konstrukciók között a legnagyobb a piaci verseny, ezeket igénylik a legtöbben.

Az előző év azonos időszakához képest a lakáscélú hitelek kamatfelára 2017 második felében csökkent, amiben a minősített termékeknek előremozdító szerepe lehetett. Egyre több intézmény esetében a hosszabb kamatperiódusú hitelek átlagos kamatfelára (számos uniós államhoz hasonlóan) a változó kamatozású hitelekéhez hasonló szintre vagy akár az alá csökkent. Ezzel párhuzamosan, a program egyik céljának megfelelően 2017 szeptembere óta nőtt a kiszámíthatóbb, biztonságosabb hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek aránya a kockázatosabb változó kamatozású hitelek rovására.

A felárak mérséklődése megtakarítást jelent az ügyfeleknek. Egy 10 millió forintos, 15 éves futamidejű fogyasztóbarát lakáshitel THM-je ma átlagosan 0,4-0,6 százalékkal kedvezőbb más piaci feltételű termékekkel összevetve. Szerződésszerű teljesítés esetén a futamidő alatt így 460-550 ezer forinttal kevesebbet kell fizetni a hitelért. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kalkulátor szerint az ügyfelek már 4 százalék alatti THM-mel is találhatnak 3 vagy 5 évre rögzített kamatú fogyasztóbarát kölcsönt. A 10 éves kamatperiódusú vagy a végig fix kamatozású termékek pedig 5 százalék körüli THM-mel érhetők el.

Az MNB online összehasonlító kalkulátorával az ügyfelek kiválaszthatják a nekik legmegfelelőbb fogyasztóbarát lakáshitelt, s részletes információkat kaphatnak azok jellemzőiről a www.minositetthitel.hu oldalon, amelyen tavaly szeptember óta közel 700 ezer oldalmegtekintés volt. A honlapon található kalkulátorral (a hitel, az adós és a fedezeti ingatlan adatainak megadásával) táblázatos formában lekérdezhető, hogy adott napon a bankok milyen személyre szabott ajánlatokat kínálnak az ügyfélnek.