Megvan a Facebook új algoritmusának első áldozata

LittleThings, digitális kiadó
Vágólapra másolva!
Beigazolódni látszanak a Facebook új algoritmusával kapcsolatos aggodalmak: a kifejezetten nőknek szóló kiadó, a LittleThings vezérigazgatója, Joe Speiser nemrég jelentette be, hogy olyan súlyos károk keletkeztek, hogy be kell zárniuk.
Vágólapra másolva!

A LittleThings a kellemes hírek és szolgáltatások keverékét kínálta követőinek, mint például Valentin-napi receptek, vagy kreatív holmik elkészítése. Rendszeresen készítettek élő videókat a Facebookon, ahova hírességeket is meginvitáltak.

LittleThings által publikált utolsó bekójegyzés nyitóképe Forrás: Shutterstock

A 2014-es indulás óta az oldal 12 millió követőt gyűjtött össze, a videók pedig milliós nézettséget generáltak. Speiser elmondta a Business Insidernek, hogy

az algoritmus váltás következtében nézőik és követőik 75 százalékához nem jutott el a tartalmuk.

A LittleThings kezdetben egy kisállat-kereskedés volt, ám 2015-ben befektetéseknek hála elindították médiabirodalmukat, amihez tavaly novemberben még egy bankkal is társultak, hogy a pénzintézet vizsgálja meg, mik a stratégiai lehetőségeik.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/J.W.Alker

A cég mintegy száz alkalmazottat foglalkoztatott, és 2017-ben még 50 millió dolláros várható reklámbevételről beszéltek a Wall Street Journalnak adott interjúban, ami igen jelentős növekedés, tekintve, hogy 2016-ban 34 millió dolláros bevételt generált a LittleThings.

A bezárásról a cég közleményt adott ki, amiben követőiknek felvázolták a leállás okait, valamint biztosították saját munkatársaikat is arról, hogy minden elvégzett munkát kifizetnek.

A weboldal még elérhető lesz a felhasználók számára, de egy idő után azt is leállítják. A cég lehetséges jövőjéről nem adtak információkat a közleményben.