Nemsokára már vidéken is vehet IKEA bútort

ikea
Tiszta villamos energiát is közvetít már az Ikea az Egyesült Királyságban
Vágólapra másolva!
A 2015-ös piaci irányváltás óta Európában egymás után nyílnak az IKEA kisebb áruházai, az úgynevezett pop-up store-ok, legutóbb Zürich-ben, de már több kisáruház működik Kanadában, Norvégiában, az Egyesült Királyságban, de még Japán és Kína nagyvárosaiban is.
Vágólapra másolva!

A 2017-ben 61 milliárd forint feletti forgalmat elérő IKEA Magyarország reális lehetőségnek látja, hogy a három, már meglévő fővárosi áruháza mellé akár kisebb alapterületű üzleteket is nyitna.

Illusztráció Forrás: Pixabay

„Az IKEA hosszú távú célkitűzése, hogy közelebb kerüljön vásárlóihoz, hogy azok úgy és ott vásárolhassanak, ahogyan éppen szeretnének. Ennek köszönhetően az egyes piacokon más és más megoldást tesztel a lakberendezési vállalat" – nyilatkozta a Világgazdaság megkeresésére az IKEA Magyarország.

A magyarországi terjeszkedés nagyban függ a nyáron nyíló prágai pop-up store fogadtatásáról.

– mondta az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője.

Lehetséges helyszínként Győr, Pécs, Szeged és Debrecen is szóba kerülhet a terjeszkedés során.

A bővítést nagyban segíti, hogy az IKEA Magyarország 14 százalékos árbevétel növekedést ért el tavaly, amivel bekerült az IKEA-országokat rangsoroló lista ötödik helyére.

Illusztráció Forrás: AFP/Thierry Roge

A vállalat közlése szerint az Örs vezér téri, a budaörsi, valamint a júniusban nyílt soroksári áruházban 5,5 millió látogató fordult meg, közülük több mint 3,1 millióan vásároltak átlagosan 18 ezer forintot meghaladó értékben. Ráadásul idén januártól már elérhető az IKEA weboldalának új szolgáltatása a házhozszállítással párosuló online rendelés.