Az MNB közzétette az államadósságra vonatkozó számokat

2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújítás malacpersely pénz spórolás megtakarítás
Vágólapra másolva!
A magyar GDP-arányos államadósság 2017-ben 72,1 százalékra csökkent. Emelkedetek a háztartások megtakarításai.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétette az államháztartás 2017-es negyedik negyedéves adatait. Ebből az derül ki, hogy a múlt év végén

27 359 milliárd forintot tett ki az államháztartás névértéken számolt bruttó konszolidált adóssága.

Ez azt jelenti, hogy

a hiány a bruttó hazai termék 72,1 százalékának felel meg

az egy évvel korábbi 73,9 százalékkal szemben.

A nominális államadósság az elmúlt évben 390 milliárd forinttal emelkedett, amiből a devizaadósság átértékelődése 52 milliárd forintot tett ki.

Az Eximbank adósságát is figyelembe véve az uniós módszertan szerint számolt maastrichti adósság 1,9 százalékponttal magasabb, a GDP 74,0 százaléka volt az egy évvel korábbi 76,0 százalékkal szemben.

A Magyar Nemzeti Bank központi épülete Forrás: MTI/Balaton József

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye (hiánya) 2017-ben 722 milliárd forint, a GDP 1,9 százaléka volt a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint. Ugyanakkor a tavalyi negyedik negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó finanszírozási igénye

a negyedéves GDP 6,2 százalékát, 648 milliárd forintot tett ki.

A tavalyi negyedik negyedévben a központi kormányzat nettó finanszírozási igénye 383 milliárd forint, a helyi önkormányzatoké pedig 344 milliárd forint volt, míg társadalombiztosítási alapok finanszírozási oldalról számolt nettó többlete 79 milliárd forintot tett ki.

A háztartások megtakarításai tavaly a GDP 5,2 százalékának megfelelő összeg,

1959 milliárd forint volt, 366 milliárddal több az előző évinél.

Ebből a negyedik negyedévre a negyedéves GDP 7,1 százaléka 749 milliárd forintot jutott, ami 2015 eleje (első negyedéve) óta a legmagasabb összeg.

Nőtt a háztartások megtakarítása Forrás: Shutterstock

Mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csak a jövő hónap elején közli a negyedik negyedéves GDP nominális értékét negyedik negyedévére vonatkozó adatokhoz az MNB a saját GDP-becslését használta.