Országos, Valentin-napi ellenőrzést tart a NAV

Vágólapra másolva!
Virágboltokat és ajándéküzleteket vizsgál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezen a héten több megyében - írta a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Azok a szolgáltatók számíthatnak adóhivatali ellenőrzésre mostanában,

amelyek Valentin-nap alkalmából kínálnak különféle lehetőségeket a vásárlóknak.

A hatóság az interneten, az adótraffipax nevű tájékoztató rendszerben előre közölte, hogy az egyes megyékben hol, mikor és mit ellenőriz.

A revizorok főként a számla- és a nyugtaadás szabályszerűségét, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják meg. Lesznek Valentin-napi ellenőrzések Pest megyében, Bács-Kiskunban, Borsodban, Nógrádban, Fejér megyében, Komárom-Esztergomban, valamint Zalában, Somogyban és Veszprém megyében is.

Az adótraffipax elnevezésű, feketegazdaság elleni megoldást nagyjából egy éve indította el az adóhivatal, a módszer azért kiváló, mert az adótraffipax időszaka alatt rögzített információk összehasonlíthatók a vállalkozó korábbi bevallásaiban szereplő adatokkal, egyben mércéül szolgálhatnak a jövőbeli adatközlések ellenőrzéséhez - mondta a lapnak Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője.