Rekord összeget söpörtek ki a világ legnagyobb alapjából

hangulat kockázat tőzsde befektetés rohanás
Vágólapra másolva!
Menekülőre fogták a befektetők, ahogy a világpiacok jelentős kilengések közepette eladási hullám alá kerültek az elmúlt napokban. Ennek eredményeként pedig rekord mértékű összeget vontak ki a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett alapjából.
Vágólapra másolva!

Rekordnak számító, 23,6 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a múlt héten a világ legnagyobb passzív tőzsdén kereskedett alapjából (ETF). Az SPDR S&P 500 nevű alap annak köszönheti a szenvedést, hogy az amerikai részvénypiac igen nagy pofonokat kapott a múlt héten, ráadásul súlyos kilengések mellett – írja a Bloomberg.

A tőkekivonás mértéke az alap múlt hét elején mért teljes eszközállományának nagyjából 8 százalékát tette ki.

Ehhez hasonló mértékű menekülésre egyébként 2010 augusztusa óta nem volt példa. A fejlemény azonban nem meglepő, ha azt nézzük, hogy az elmúlt években igencsak nyomott volt a részvénypiaci volatilitás, tehát a mostani kilengések beindították a kockázatkerülést a befektetők széles körében.

Nincs ok a pánikra

A JPMorgan elemzői szerint azonban az átpozícionálások sebessége és súlyossága arra utal, hogy

a következő időszakban várhatóan már csak korlátozott eladásokra lehet számítani.

Vagyis valószínűbb, hogy a kockázatleépítési folyamatnak ez már egy fejlettebb, és nem kezdeti szakasza az amerikai részvényekben utazó ETF-ek körében – tették hozzá a nagybank szakértői.

Menekülőre fogták a befektetők, ahogy beütött a felfordulás a Wall Streeten Forrás: AFP/Bryan Thomas

Az öt napon át tartó tőkekivonási hullám azonban így is erősen megcsapta az SPDR S&P 500 alapot, amely ezzel el is veszítette a megelőző kilenc hét során beáramló tőkét. Az árcsökkenések és a tőkekivonások együttese pedig összesen 38,6 milliárd dollárnyi értéket söpört ki az alap eszközeiből.

Pánik és veszteség

Ez pedig messze az eddigi legnagyobb bukás, tekintve hogy

nagyjából kétszerese a második legsúlyosabb veszteségnek

– a 2015. augusztus 21-én véget ért héten 19,4 milliárd dollárral zsugorodott az eszközállomány értéke. Akkor egyébként az állt a szakadás hátterében, hogy Kína meglepetésszerűen leértékelte a jüant, ami felfordulást váltott ki a piacokon.

A közelmúltbeli eladási hullámot megelőzően azonban az alap igen szépen teljesített, ahogy a befektetők igyekeztek lecsapni az amerikai részvényekben rejlő lehetőségekre. Nem véletlen tehát, hogy az alap teljes eszközállományának értéke nemrég még meghaladta a 300 milliárd dollárt.

Mindazonáltal

nem minden befektetési alap szenvedett el hasonló mértékű tőkekivonást.

A BlackRock és a Vanguard alapjai például sokkal jobban jöttek ki az elmúlt hét eseményeiből, mi több, az iShares Core S&P 500 ETF még 634,5 millió dolláros tőkebevonást is elkönyvelhetett. A Vanguard S&P 500 ETF pedig mindössze 209 millió dolláros kivonást tapasztalt, amely sokkal enyhébb az SPDR vesszőfutásához viszonyítva.