Szép évet zárt a magyar turizmus

Utazás Legyél turista Budapesten!
Vágólapra másolva!
Magyarország egyre népszerűbb úti célpont a magyar és a külföldi turisták körében egyaránt. 2017-ben a szektor jól teljesített, éves szinten 6,7 százalékos volt az emelkedés. Nőtt a szálláshelyek kihasználtsága és a szállásdíj-bevétel is.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a decemberi turizmusra vonatkozó adatokat, és ezzel párhuzamosan napvilágot láttak az éves statisztikák is. Ebből az derül ki, hogy tavaly a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal magasabb, mint tavaly volt,

azaz 2017-ben szálláshelyek vendégforgalma 6,7 százalékkal emelkedett.

Ebben az időszakban összesen 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.

A külföldi vendégek 7,9 százalékkal (14,9 millió), a belföldi vendégek 5,6 százalékkal több (14,6 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

Népszerű célpont a főváros Fotó: Szakadáti Oliver / Life.hu

A szállodák szobakihasználtsága 3,4 százalékponttal, 59,6 százalékra emelkedett tavaly.

A kereskedelmi szálláshelyek 2017-ben 15,6 százalékkal több, 465,8 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíj-bevétel 16,8 százalékkal nőtt, és meghaladta a 278 milliárd forintot.

3,4 százalékkal nőtt a SZÉP-kártya költések értéke, és elérte a 19,7 milliárd forintot.

Mi történt decemberben?

Tavaly decemberben, egy hónap alatt a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0 százalékkal 945 ezerre emelkedett, a belföldi vendégek által eltöltötteké 8,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit és 929 ezerre nőtt.

A szálláshelyek vendégforgalma 7,4 százalékkal bővült.

A szállodák szobakihasználtsága 2,5 százalékponttal, 51,9 százalékra nőtt tavaly decemberben.

Sokan a Balatont választják Forrás: MTI/Demecs Zsolt

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 14 százalékkal emelkedett tavaly decemberben, 36 milliárd forintra. Ezen belül

  • a szállásdíj-bevétel 13 százalékkal 20 milliárd forintra,
  • a vendéglátás bevétele 9,9 százalékkal 8 milliárd forintra,
  • az egyéb szolgáltatások bevétele 18 százalékkal 8 milliárd forintra nőtt.

A külföldi szállásdíj-bevétel 12, a belföldi 14 százalékkal magasabb volt az előző év decemberinél.

Soka használták a SZÉP-kártyát decemberben, de nem annyian, min tavaly. A kártyatulajdonosok 3,6 százalékkal kevesebbet, 1,1 milliárd forintot költöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

SZÉP-kártyával 1730 szálláshelyen, köztük 796 szállodában fizethettek a vendégek.