Idén még inkább megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni

Egyre többen a munkaerőpiacon
Egyre többen a munkaerőpiacon
Vágólapra másolva!
Idén már fejenként 1,242 millió forint rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie annak a cégnek, amelyik nem alkalmaz megfelelő számú megváltozott munkaképességű személyt. Ez az összeg 29 százalékkal magasabb a két évvel ezelőtti, és 8 százalékkal a tavalyi értéknél. Ez a tény, valamint az egyre nyomasztóbb általános munkaerőhiány egyes területeken gyakorlatilag teljes foglalkoztatást eredményezett ennek a munkavállalói csoportnak is. A cégek ugyanakkor az egyre nehezebbé váló toborzás helyett rehabilitációs átvilágítással is megoldhatják ennek az összegnek a befizetését: egy-egy ilyen audit a dolgozóknak akár több mint 5 százalékáról is feltárhat kedvezményre jogosító tartós betegséget.
Vágólapra másolva!

Minden társaság, amely 25 főnél nagyobb létszámmal működik, ám az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát,

a hiányzó létszám után fejenként évi 1,242 millió forintot köteles rehabilitációs hozzájárulás címén az állam számára fizetni.

A munkáltatók számára a felvételen kívül további megoldást kínál saját dolgozóik rehabilitációs átvilágítása, amely a demográfiai összetételtől függően a meglévő dolgozók 1,5-6 százalékáról derít ki valamilyen tartós betegséget, vagyis

egy ilyen audit akár önmagában is a cég teljes rehabilitációs hozzájárulási kvótáját megspórolhatja.

- hívja fel a figyelmet Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. – Ráadásul ez az összeg akár 5 évre visszamenőlegesen is jár, ami 400 ezer forint feletti összeget is jelenthet. A jogszabály több olyan, látszólag enyhe, hétköznapi betegségnek számító egészségügyi problémát is ebbe a körbe sorol, mint a laktózintolerancia. a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

Sok cég és munkavállaló sincs tisztában a jogszabály adta lehetőségekkel, pedig mindkét fél számára előnyös lenne kihasználni ezeket Fotó: Marton Szilvia/Origo

A rehabilitációs átvilágítások során gyakori eset, hogy bár a munkavállaló és a munkáltató is ismerik a problémát, de azért nem élnek a jogszabály által biztosított lehetőségekkel, mert

nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen jelentős kedvezményeket biztosíthat számukra.

Az elmúlt években elvégzett, több mint 8000 munkavállalót érintő rehabilitációs átvilágítások során a Trenkwalder azt állapította meg, hogy

a problémák közel fele mozgásszervi eredetű, további egynegyed részük pedig valamilyen keringési rendellenességre vezethető vissza.


A megváltozott munkaképesség megállapításához elegendő problémák megoszlása az alábbi volt: keringési problémák 25 százalék, daganatos betegségek 20 százalék, mozgásszervi problémák 45 százalék, egyéb betegségek 10 százalék.