Hatalmas logisztikai beruházást jelentett be az Auchan

bevásárlóközpont felirat FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTECHNIKA légi felvétel
Budaörs, 2010. június 20. Auchan bevásárlóközpont Budaörsön. A felvétel 2010. június 20-án készült. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
Új, integrált logisztikai központtal bővíti hazai kereskedelmi kapacitását az Auchan a Budapest mellett fekvő Üllő Airport Logisztikai Központ területén – írja közleményében az Auchan Retail Magyarország. A 87 200 négyzetméteres zöldmezős beruházás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fejlesztés Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az Auchan új létesítményét a vezető nemzetközi ipari ingatlanfejlesztő Goodman építi. A bázis kulcsfontosságú lesz az Auchan többcsatornás kereskedelmi modelljének hazai fejlesztésében.

Az Auchan épülete Budaörsön Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Már év végére elkészülhet

Az üllői komplexumot a tervek szerint 2018 végén adják át, és az országos házhoz szállítás mellett az Auchan jelenlegi és tervezett áruházainak teljes élelmiszer és nem-élelmiszer portfóliójának logisztikai hátterét is kiszolgálja majd.

Az integrált, központi logisztikai bázis segítségével magas színvonalon szolgálhatjuk ki már meglévő áruházainkat, illetve azokat is, amelyeket a jövőben nyitunk majd – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

A létesítmény több, eltérő hőmérsékleten üzemeltethető raktárhelyiséggel rendelkezik majd,

amelyek segítségével a legkedvezőbb környezeti feltételek teremthetők minden ott tárolt termék számára, legyen szó friss vagy fagyasztott áruról, textil termékekről vagy háztartási cikkekről.

Az új épületek automatizált csomagolási és szállítási folyamatok bevezetésére is alkalmasak lesznek.

Így még hatékonyabbá válhat az Auchan vásárlóit kiszolgáló ellátási lánc.

Az ország legnagyobb logisztikai bázisát a tervek szerint már ez év végére átadják (illusztráció) Forrás: MTI/Vajda János

A vásárlók és a dolgozók előnyére is válik

Nem csupán a vásárlóknak, hanem az ott dolgozóknak is előnyére válik majd az új logisztikai központ. Boncsér Péter, az Auchan Retail Magyarország logisztikai projektekért felelős igazgatója elmondta:

A munkavállalók számára például egyedi pihenőszobákat alakítunk ki, ahol a munkaközi szünetekben csocsózhatnak, olvashatnak vagy tévézhetnek is – tette hozzá a felelős igazgató.

A beruházást megvalósító Goodman jelenlegi portfóliója mintegy 88 ezer négyzetméter raktár- és irodaterületet foglal magában két helyszínen, Gyálon és Üllőn.

Az Üllő Airport Logisztikai Központ stratégiai helyszínen, az M4 autópálya és az M0 autóút közelében terül el,

a páneurópai közlekedési folyosó összeköttetést biztosít Ukrajnával, Romániával és Szerbiával egyaránt.

Az Auchan számára fejlesztett új létesítmény befejezésével kétszeresére nő a vállalat magyarországi ingatlanállományának mérete.