A brexit miatt a fapados repülőjegyek is érvényüket veszthetik

Ryanair, repülőgép, utasok
PORTUGAL, Libson: Passengers board a Ryanair flight at Lisbon airport on May 11, 2017 as hundreds are still stranded after multiple flights were cancelled. - Denis THAUST
Vágólapra másolva!
A Ryanair megerősítette, hogy 2019 szeptemberétől egy úgynevezett "brexit záradékot" csatol a jegyek mellé, mivel Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének feltételei még mindig bizonytalanok.
Vágólapra másolva!

A Ryanair szerint a 2019-es nyári utazásokra vonatkozó jegyek már magukban foglalnak egy repülési záradékot, amely „a szabályozási környezetnek megfelelően teszi majd lehetővé a járat lebonyolítását".

A repülőtársaságok egyértelmű álláspontot várnak Nagy-Britanniától a jövőben a nyílt égbolt megállapodással kapcsolatban. Ez a szerződés az, amely lehetővé teszi és szabályozza az Egyesült Államok és az uniós országok közötti transzatlanti járatok indítását a brexit után.

A Ryanair vezető marketingszakértője elmondta: "semmi nem változott" a légitársaság szempontjából, várnak, mivel Nagy-Britannia 2019-ben elhagyja az Európai Uniót, és „jelenleg még mindig nincs alternatívája a nyitott égboltnak".

Ryanair járat Forrás: AFP/Citizenside/Denis Thaust

A Ryanair közleménye szerint, ha a nyitott égboltra továbbra sem születik szabályozási alternatíva, akkor „2019 áprilisa után meg kell fontolniuk egy módosítást az Egyesült Királyságba irányuló és onnan induló utazások feltételeiről".

Tavaly a Thomas Cook utazási ügynökség – amely Európa második legnagyobb utazási irodája – egy olyan záradékot tett hozzá szerződéseihez, hogy a cég nem lesz köteles kártérítést fizetni, amennyiben „légtérblokk" következik be.

A londoni kormány szóvivője szerint „a repülés elengedhetetlenül fontos az Egyesült Királyság gazdasága számára, és elkötelezettek a lehető legjobb ajánlat megalkotásában".

A Ryanair szerint a foglalások a bizonytalan helyzet ellenére is stabilak.

Ryanair repülőgép Forrás: AFP/Pascal Pavani

A Ryanair azt is bejelentette, hogy kötelezettséget vállal az általuk használt műanyagok eszközök csökkentésére, és készült egy ötéves terv is, amely tartalmazza annak menetrendjét, hogy miként szabaduljanak meg a műanyagoktól.

Emellett a Ryanair létrehoz a cégen belül egy követelésekkel foglalkozó csapatot, amely az utasok kártérítési igényeivel foglalkozik. Azt tervezik, hogy így gyorsul a bejelentések kezelésének ideje, amit 10 napon belül el kell majd kezdeniük kivizsgálni és szó van egy automatikus kompenzációs rendszer bevezetéséről is.