34 éves lett Zuckerberg, aki naponta 6 millió dollárt keres

Facebook, érdekes, tény, Mark, Zuckerberg
2010-ben készítettek egy filmet Mark Zuckerbergről, és a Facebook alapításáról. Zuckerberg gyűlöli a filmet, és hazugnak tartja.
Vágólapra másolva!
Hétfőn lett 34 éves a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. Bár a legutóbbi adatkezelési botrány kissé beárnyékolhatta a születésnapot, Zuckerberg az élete során eddig, átlagolva, napi 6 millió dollárt keresett.
Vágólapra másolva!

Mark Zuckerberg igen speciális helyzetben van a milliárdosok között, mivel rendkívül fiatalon és igen gyorsan lett szupergazdag a saját cégével. Zuckerberg még a főiskolán hozta össze a Facebookot, és mára a Forbes magazin szerint 74 milliárd dolláros nettó vagyont szedett össze – írja a CNBC. Ez azt jelenti, hogy Zuckerberg élete eddigi minden napjára 5,97 millió dollárnyi kereset jut.

Ezzel azonban csak második, mivel

a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos megelőzi a globális rangsorban.

Az Amazon idén 54 éves alapítója ugyanis 132 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, amely az életében napi 6,8 milliót jelent naponta.

Részvények jó célra

Zuckerberg egyébként a Facebookból származó vagyon jelentős részét az elmúlt években gyűjtötte össze.

Az elmúlt hat hónap során például 3,38 milliárd dollár értékben adott el Facebook részvényeket

– derül ki a FactSet adataiból.

Az összeg jelentős része egyébként a Chan Zuckerberg Initiative (CZI) nevű alapítványba ment, amely szervezet számos társadalmilag hasznos ügybe fektet, egyebek mellett oktatásba, egészségügybe, valamint megfizethető lakhatás biztosításába.

A Facebook alapítója jelentős vagyon gyűjtött 34 éves korára Forrás: AFP/Josh Edelson

A Facebook alapító szeptemberben közölte, a tervei szerint

a következő 18 hónapban 75 millió darab Facebook részvényt kíván eladni, melyek értéke akkor 12,8 milliárd dollárt tett ki.

Ezt az összeget Zuckerberg szintén a CZI alapítványba fektetné.

Noha az idei adatkezelési botrány igencsak rosszul érintette a Facebookot, a vállalat részvényei mégis 6 százalékot izmosodtak Zuckerberg születésnapjáig ebben az évben, amivel a papír lenyomta a Google-t is.

Napok és vagyonok

Más ismert amerikai milliárdosok egyébként igencsak le vannak maradva Zuckerberg és Bezos mögött. A Microsoft társalapítója, Bill Gates például szintén elég korán kezdte a karrierjét, sőt 1987-ben ő volt a valaha élt legfiatalabb milliárdos 31 évesen. Mindazonáltal ahogy Gates idősebb lett, egyre több pénzt költött jótékonyságra, és most, 62 évesen a vagyona 4 millió dollárt tesz ki, lebontva élete eddigi napjaira.

Rajta kívül például a Berkshire Hathaway legendás vezetője, Warren Buffett 87 évesen úgy áll a vagyonával, hogy azt minden napjára lebontva mindössze 2,7 millió dollár jönne ki.