Robottal látták együtt a világ leggazdagabb emberét

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezére
Vágólapra másolva!
Jeff Bezos, az Amazon első embere, jelenleg pedig a világ leggazdagabbja, futurisztikus jelenet főszereplője volt a vállalat éves konferenciáján. Avagy "csak" az egyik főszereplője, kísérője mellett.
Vágólapra másolva!

Az Amazon ide konferenciájának témái közül az űrkutatás mellett a gépi tanulás, az automatizálás és a robotika áll a középpontban.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezére Forrás: Getty Images

Már az ajtót is kinyitja

A konferencia témáihoz illesztette Jeff Bezos a megjelenését: magával hozta a Boston Dynamics egyik fejlesztését, ami nem más, mint egy robotkutya.

Az Amazon első embere nagy feltűnést keltett akkor, amikor kísérőjével megjelent a helyszínen:

A SpotMini robot a közelmúltban hirtelen nagyon népszerű lett az interneten. Köszönhető ez annak a videónak, amelyen látni, hogy azt is képes volt megtanulni,

hogyan kell kinyitni egy ajtót:

Az elektromos meghajtású robot összsúlya 30 kilogramm, és egyetlen töltéssel 90 percig működik.