A Bayer világszerte 12 ezer dolgozót rúg ki

Bayer logo
Logo of Bayer AG in Berlin on 27 December 2016. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A Bayer Csoport mintegy 12 ezer dolgozójától válik meg világszerte és olyan ismert márkákat is elad, mint a Dr. Scholl. A vállalat jelenleg közel 118 ezer embert foglalkoztat világszerte, a cég közleményében kifejtette, hogy az elbocsátások jelentős része várhatóan Németországban lesz.
Vágólapra másolva!

A Bayer Group elmondta, hogy ezzel a szerkezetátalakítással kívánja javítani a versenyképességet és a nyereséget, valamint ezzel kívánják fejleszteni a termelékenységet és az innovációt az élettudományi szegmensben.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Paul Zinken

– nyilatkozta Werner Baumann, a cég elnöke az Independetnek, majd hozzátette, hogy ezek a változtatások szükségesek és megalapozzák a Bayer teljesítményét és agilitását.

A cég vezetője azt is elmondta, hogy a tervezett munkavállalói intézkedéseket tisztességes és felelősségteljes módon valósítják meg.

2016-ban a Bayer megvásárolta az amerikai Monsanto multinacionális mezőgazdasági és biotechnológia vállalatot 66 milliárd dollárért, az ellentmondásosnak tartott felvásárlás miatt mintegy 40 országban tüntettek.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Oliver Berg

Nemrégiben a Bayer azt is bejelentette, hogy 2022-től évente 2,6 milliárd eurót takarít meg a Monsanto integrálása után.