Vidéken is egyre drágábbak az ingatlanok

építkezés, , földmérő, tégla, betonozás, bukósisak, munkagép
Vágólapra másolva!
A magyarországi ingatlanpiacon 2018-ban a tavalyi értéket is meghaladva közel 155 ezer tranzakció várható országosan. Míg Budapest részesedése fokozatosan csökken az országos adásvételekből, addig a megyék közti fajlagos különbség mérséklődni látszik - derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. Vidéki megyeszékhelyek közül a legmagasabb négyzetméterárral továbbra is Győrött, Sopronban és Debrecenben kell számolni: a téglalakások négyzetméterára átlagosan 350 ezer forint, míg a panellakások esetében 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző érték. A legkedvezőbb árfekvésű megyeszékhely Salgótarján, ahol a panel és a téglalakás átlagos négyzetméterára egyaránt 70 és 90 ezer forint között alakult.
Vágólapra másolva!

A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó 5 éves periódus alatt és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több,

közel 155 ezer tranzakció várható országosan

- derül ki az Otthon Centrum legújabb elemzéséből.

Ugyan a részesedése fokozatosan csökken, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, ahol idén 36 ezer 500 ingatlan adásvételre lehet számítani. Ez enyhe visszaesést jelent a 2015-ös csúcsponton mért 40 ezres tranzakciószámhoz képest, de ezzel együtt is közel 5 ezerrel meghaladja a tavalyi értéket.

Vidéken Debrecen rendelkezik a legnagyobb lakásforgalommal:

idén a cívisvárosban és a környező településeken várjuk a legtöbb adásvételt, közel 4200 tranzakciót, ami a főváros IX. kerületével egyezik meg - mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. A második legjelentősebb piac Szeged és környéke, ahol megközelítőleg 3800 adásvétel valósul meg idén.

- teszi hozzá Soóki-Tóth Gábor.

Jelentős a forgalom és a drágulás is Forrás: Otthon Centrum

A tranzakciók számát tekintve Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: itt csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak 2012-höz képest.

A legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében történt, ahol az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt év során.

2017-ben a megyék közötti fajlagos különbség csökkent. A Veszprém és Baranya megyékben regisztrált 17 tranzakció/1000 lakos értékhez képest az utolsó helyen záró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is 12,6-os érték volt mérhető - teszi hozzá a szakértő.

A növekvő tranzakciós értékek az elmúlt 4 évben drasztikusan csökkenő értékesítési időt eredményeztek,

ami idén már stabilizálódni látszik. Soóki-Tóth Gábor szerint ennek oka, hogy a nagy kereslettel járó árnövekedés miatt az eladók kivárnak a megfelelő ajánlatra.