Mutatjuk, hol vehet élelmiszerként tücsköt-bogarat

tücsök vietnám  A laboratóriumi hús és a rovarok lesznek a jövő élelmiszerei?
Edible insects. Crickets in plate. Dalat. Vietnam. GODONG / BSIP
Vágólapra másolva!
A brit kiskereskedelem egyik nagy lánca, a Sainsbury's, meglepő lépésre szánta rá magát, írja az Independent.
Vágólapra másolva!

Rovarokat is árul mostantól élelmiszerként a brit kiskereskedelmi szektor egyik fontos szereplője, a Sainsbury's. Elsőként a sült tücskök kerülnek forgalomba mintegy 250 áruházukban. Az Európában tenyésztett állatból 50 kerül egy csomagba, melyért 1,5 fontot (nagyjából 550 forint) kell fizetni.

Ezzel a brit cég lett az első olyan nagy élelmiszerbolt-hálózat, mely az Európában szokatlannak számító rovarokat beemelte kínálatába.

A rovarokat rágcsálnivalóként is lehet fogyasztani, de ajánlottak saláták ízesítésére is.

Az első, jellemzően pozitív vásárlói reakciók szerint – már azok körében, akik megkóstolták a szokatlan élelmiszert –, a sült tücskök „ropogós állagúak, füstös ízűek”.

Rachel Eyre, a cég új márkák bevezetésért felelős munkatársa elmondta: az ehető rovarokat egyáltalán nem olcsó viccnek szánják boltjaikban. A világon több száz rovarfajta ehető, glutén- és laktózmentes étkezési lehetőséget kínálva. Ráadásul fehérjetartalmuk magasabb értéket képvisel, mint grammokra vetítve a marha-, sertés- vagy a szárnyashúsok.

Illusztráció Forrás: AFP

A világon több száz millió ember étkezésének része a rovarfogyasztás.

A várakozások szerint a világ étkezésirovar-piacának teljesítménye 2023-ra eléri az 522 millió dollárt.

Ez mintegy 141 milliárd forint.

Sokan érvelnek amellett, hogy a rovarok a jövőben sokkal nagyobb szerephez juthatnak a világ növekvő népességének élelmezésében, mint most. Tenyésztésük és tartásuk egyszerűbb és olcsóbb, mint a vágóállatoké, ez pedig mindenképpen fontos szempont a fenntarthatósági törekvések megvalósításában.