A minimálbér emelésénél a kkv-k életben tartása a legfőbb cél

hulladékhő, Egy munkás az olvadt fém mintáját önti a Csepel Metáll Vasöntöde Kft. üzemében, ahol a Margit híd öntöttvas elemeit készítik
Vágólapra másolva!
Nem vitatja a munkaadói oldal a minimálbérek emelésének fontosságát, ugyanakkor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint jól átgondolt mértéket kell avégett meghatározni, hogy a kevésbé versenyképes hazai mikro- és kisvállalkozások életben maradjanak. A gazdasági helyzet lehetővé tenné a lendületesebb bérfelzárkózást, és a bérminimumnak fontos keresetfelhajtó szerepe is van. A piaci versenyt tartó cégek már a kötelező legkisebbnél magasabb béreket adnak.
Vágólapra másolva!

Továbbra is nagy fejtörést okoz a bértárgyalásokon a hazai, kevésbé versenyképes vállalkozások helyzete, mivel a minimálbér és a garantált bérminimum ezeket a mikro- és kisvállalkozásokat érinti leginkább. A munkaadói oldal dilemmája kettős: egyfelől a bérfelzárkózás folytatása elengedhetetlen a regionális versenytársakhoz, vagy akár a nyugati országokhoz. Másfelől ezt úgy kell végrehajtani, hogy a nagyszámú hazai mikro- és kisvállalkozás ezt meg tudja termelni, ne menjen tönkre, vagy adott esetben ne maradjanak el azok a fejlesztések, amelyek éppen a helyzetüket javítanák – mondta a Magyar Időknek Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

A tartósan alacsony bérszínvonal a munkaadói oldalnak sem érdeke, de fontos, hogy a vállalkozók a kormánnyal és a munkavállalók képviselőivel közösen alakítsanak ki olyan megoldást, ami növeli a versenyképességüket, tekintettel arra, hogy

a bérek növekedéséhez szükséges bevételek kigazdálkodása csak a versenyképesség megőrzésével valósítható meg.

A minimálbért a versenyképesség megőrzésével arányosan lehet emelni a VOSZ főtitkára szerint Forrás: MTI/Kovács Sándor

Perlusz László elmondta, hogy a felmérések azt mutatják, a nem tőkeerős, kevésbé versenyképes hazai vállalkozói réteg – például a kiskereskedelemben vagy az építőiparban – az elmúlt években már elhalasztotta bizonyos beruházásait vagy a létszám bővítését annak érdekében, hogy ki tudja gazdálkodni a magasabb minimálbéreket, de

ezek egyszeri tételek voltak, sokuknál már nincs tartalék, másra átcsoportosított tétel.

A minimálbér és a garantált bérminimum jelentősen nőtt az elmúlt években, éppúgy, mint a gazdaság, de ez a két tétel pont azoknál a kicsiknél jelent nagy kihívást, amelyeknek inkább gyorsabb ütemben kellene fejlődniük.

A munkavállalók képviselői, a szakszervezetek a minimálbér 13, valamint a garantált bérminimum 15 százalékos emelését szeretnék jövőre. Ezzel szemben a munkaadói képviseletek mindenképpen egy számjegyű mértékről egyezkednének, kezdeti ajánlatuk a múlt héten kezdődött egyeztetésen 5-5 százalék volt.

Cikkünk a Magyaridők.hu írása alapján készült.