Már online is emblémázhatjuk a reklámajándékokat

pendrive
Vágólapra másolva!
A Virgo Csoport szakembereinek több ezer órányi tervező és fejlesztőmunkája során készült el az Anda Present reklámajándék-értékesítő és -tervező platformja. A különböző országok piacaira célzott, tíz portált magába foglaló rendszer alapvetően viszonteladókat szolgál ki, és legfontosabb célja egyrészt, hogy a vállalat sales csapatának munkáját hatékonyabbá tegye, másrészt, hogy a felhasználók gyorsabb és élménydúsabb vásárlói folyamatot kapjanak.
Vágólapra másolva!

A fejlesztőcsapat a webshop megújításával és felgyorsításával kapcsolatos feladatokhoz olyan egyéb plusz igényeket is kapott, mint a külföldi piacokra célzott portálok elkészítése, vagy az online emblémázó funkció megalkotása, illetve csatlakozás a cég meglévő Navision vállalatirányítási rendszeréhez, az egyes piacokon esetleg eltérő raktárkészletek nyilvántartása, valamint a B2B terület sajátosságából eredő egyedi árképzések kezelése.

Már az internetes megrendelés folyamatában elhelyezhetik emblémáikat reklámajándékaikon a cégek Forrás: Shutterstock

A 3 backend fejlesztőből, 2 frontend fejlesztőből és 1 tesztelőből álló fejlesztőcsapat több mint kétezer órányi fejlesztőmunkával alkotta meg a tíz portálból álló rendszert.

A portál külön érdekessége az online emblémázó rendszer, melynek segítségével a felhasználók ráhelyezhetik a saját logójukat vagy felirataikat a termékekre, azokról látványtervet készíthetnek,

majd azt véglegesítve egy emblémázással kibővített megrendelést is leadhatnak.

A hírről az Mmonline.hu számolt be.