300 millió forintos tőkebefektetést kapott a Green Fox Academy

anyuka, gyerek, laptop, programozás
Ennél azért kicsit egyszerűbb a dolog.
Vágólapra másolva!
Összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét kapott a junior szoftverfejlesztőket képző Green Fox Academy. Az Irinyi II. Kockázati Tőkealapból és Balogh Péter Baconsult angyalbefektető csapatától kapott forrást rövid távon az oktatási portfólió diverzifikálására fordítja a bootcamp: első lépésként többek között szeptemberben Prágában megnyitja első külföldi iskoláját, itthon pedig kisgyermekes anyukák számára indít hiánypótló programozó képzést a szakemberhiány enyhítésére.
Vágólapra másolva!

Iparági becslések szerint mintegy 40 ezer informatikus hiányzik a hazai munkaerőpiacról, ami a digitalizáció térnyerésének köszönhetően szektortól függetlenül minden területet érint. Teljes szakmák tűnnek el és jönnek létre, egy karrieren belül több szakmaváltásra is szükség lehet, így felértékelődik az új képességek elsajátításának képessége.

Erre kínál megoldást a Green Fox Academy, ahol 4,5 hónap alatt képeznek junior programozókat.

A 2015-ös indulás óta több mint 320 fejlesztő végzett a bootcampen, 91 százalékuk helyezkedett el IT szakemberként,

emellett partnercégeknél belső képzések keretében további 78 hallgatót képeztek. „Évről-évre több hallgatónk van, most fogjuk indítani a 10. évfolyamunkat. A hazai tevékenységünk mellett célunk, hogy a régióban is vezető szerepet vállaljunk abban, hogy felkészítsük a munkavállalókat a technológiavezérelt munkaerőpiacra, hiszen az informatikushiány nemcsak Magyarországon jelent problémát." – mondta Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója.

Kismamák is lehetnek majd programozók a Green Fox Academy hamarosan induló hazai képzésének köszönhetően Forrás: Origo

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealapból, illetve a Balogh Péter nevével fémjelzett Baconsult angyalbefektető csapattól kapott összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét a bootcamp az oktatási portfóliója diverzifikálására használja. Ennek keretében

szeptemberben megnyitja első külföldi iskoláját Prágában, és még a hónapban el is indítja az első képzését.

Nemcsak az új lokációk, de az új célcsoportok bevonására is folyamatosan keresi a lehetőséget a Green Fox Academy, hogy minél több embert készítsenek fel a digitális átállásra. Egyik ilyen kezdeményezésük a szeptemberben induló Academy4MoMs-szal közös képzésük, ami kifejezetten a kisgyermekes anyukákat célozza meg.