Ma már egy egyszerű kantáros nadrág is lehet okos munkaruha

textilmúzeum, kiállítás, munkaruha
Vágólapra másolva!
A munka- és formaruhagyártás piaca idehaza erősen szétaprózott. Sok a kicsit, szakosodott vállalkozás, mellettük működik néhány nagy cég, illetve vannak olyanok is, melyek egy-egy projektre jönnek létre. A sok szereplő miatt jellemzően nagy az árverseny a szegmensben, és megrendelői oldalról is a költség az elsődleges döntési szempont.
Vágólapra másolva!

A neves európai munkaruhagyártó cégek megjelenése jó hatással van a minőség iránti igényre itthon is. Jellemzően a nagyvállalatok ismerik fel az egységes és igényes megjelenésben rejlő potenciált, vagy azok a néhány fős kis cégek, melyeknél az ügyféllel való személyes kapcsolattartás mindennapos - írja a Hrportál.hu.

A munkaruházat piacán fokozatosan szorul vissza a termelés a szolgáltató szektor javára. Itthon is jelen vannak már a bértextília szolgáltató cégek, melyek a lízingelés elveire épülve biztosítják megrendelőik számára a kért felszerelést. Az ügyfél igényei alapján egy harmadik szereplővel legyártatják, majd bérleti díjért cserébe rendelkezésre bocsátják az öltözetet, miközben annak tisztításáról és javításáról maguk gondoskodnak. Nagy könnyebbség ez a megrendelő számára, hiszen - az öltözet karbantartása mellett - a készletezéssel sem kell bajlódnia. Költséges volta miatt azonban egyelőre inkább a nagy piaci szereplők - jellemzően az autó- és élelmiszeripari cégek - engedhetik meg maguknak.

Az alapanyagok terén is végbement egy szemléletváltás.

Míg 20 évvel ezelőtt idehaza a 100 százalék pamut volt az egyeduralkodó a munkaruhák piacán, addig nyugaton már korán felismerték, hogy a poliészter és a pamut keveréke jobb, egyben lényegesen tartósabb megoldás. A műszál ugyanis segít kiválasztani és elpárologtatni a nedvességet a ruházatból, ami mind higiéniai, mind esztétikai szempontból nagy előny. Ennek elfogadásában sokat jelentettek a külföldön is jelenlévő megrendelők igényei, melyek hozták magukkal a klasszikus sötétkék kantáros nadrágot leváltó trendeket is.

Határon túl egyre több helyen látni éttermekben, kávézókban, hogy a kötelezően előírt hajvédőt egy dekoratív hajpánttal váltják ki. Itthon viszont nem tudunk elszakadni a hajháló vagy egyszerű baseball sapka gyakorlatától.

Az Y és Z generáció belépése a munkaerőpiacra a munkaruházat terén is új igényeket fogalmazott meg.

Ehhez igazodva a céges öltözet egyre jobban közelít az utcai megjelenéshez. Hódít a letisztult stílusvilág és a fiatalos vonalvezetés, miközben az Európában irányadó gyártók egyre bátrabban használják a színeket és a formákat.

Az Y és Z generáció megjelenése a munkaerőpiacon átszabta a munkaruha iránti igényt is Fotó: Hartl Nagy Tamás

Funkcionalitásában is komoly fejlődésen megy keresztül az iparág. Sorra jelennek meg a munkakörökre szabott innovatív alapanyagok. Van olyan textil, melyet a hő visszaverésére edzettek ki, és olyan is akad, mely egy speciális kezelésnek hála nem engedi magába az olajat, így könnyen és gyorsan tisztítható. Az egészségügy és az élelmiszeripar számára pedig biztosított már egy speciális, antibakteriális alapanyag, mely a higiéniai követelményeknek minden eddiginél jobban megfelel.

A legmerészebb gyártók már okos jelzővel illetik úttörő termékcsaládjaikat.

Ezek közös jellemzője, hogy tervezésükben a praktikum is nagy hangsúlyt kap, hogy viselőjének dolgát minél jobban megkönnyítse. Így kerül rá például egy kézre eső, de védett zseb a mobiltelefonnak, vagy egy olyan rögzítő elem, melyre bármikor felcsatolható egy tartó a szerszámokhoz. És ezzel még nincs vége. Kísérleti fázisban vannak a mikorchippel ellátott ruhadarabok is. Amikor pedig ezek piacra kerülnek, jelzőrendszereiknek hála aktívan támogatják majd a minél hatékonyabb munkavégzést.

A teljes cikk a hazai munka- és formaruhagyártás helyzetéről a Hrportál.hu-n olvasható el.