Három jó LinkedIn tanács

Linkedin
Vágólapra másolva!
A Statista 2017-es adatai szerint az alap diplomások (86 százalék) foglalkoztatási aránya a legmagasabb. De már elmúlt az az idő, amikor egy jó diploma elegendő volt az álommunkához.
Vágólapra másolva!

A közösségi média vezető szerepe már nem csak a magánéletben, hanem az üzleti életben is számottevő. A 2002-ben alapított LinkedIn - amelyet az üzleti kapcsolatok létesítésére hoztak létre -

azóta a világ legnagyobb üzleti közösségi hálózatává vált.

A sikerességét bizonyítja, hogy 2011-ben a céget bevezették a tőzsdére. 2016-ban pedig a Microsoft felvásárolta a LinkedInt.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

– nyilatkozta Reed, a Black Marketing tanácsadó cég alapítója és vezérigazgatója a CNBC Make Itnek. Majd hozzátette, három apró dolog is segíthet, hogy az üzleti adatlap megfeleljen az elvárásoknak.

Adatlap frissítése

Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de fontos, hogy a LinkedIn oldal a lehető legfrissebb legyen, valamint professzionális fotóval és háttérrel rendelkezzen.

Mindenképpen érdemes kihasználni a platform nyújtotta lehetőségeket, így például az összefoglalót,

ahol fontos feltűntetni a sikeres diplomát, a további oktatásokat és munkatapasztalatokat.

Aktív használat

Fontos a folyamatos tartalommegosztás, ami bármi lehet a saját blog bejegyzéstől kezdve, fotókig vagy videókig, a lényeg, hogy valamilyen módon kapcsolódjanak az „üzlethez" – fejtette ki Reed.

Illusztráció Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

Kapcsolat az egyetemi öregdiákokkal

A harmadik lépés a kapcsolati hálózat kiépítése – Reed szerint itt könyörtelennek kell lenni, vagyis kapcsolatot kell kialakítani az intézmény minden diákjával, alkalmazottjával vagy gyakornokával.

Továbbá érdemes a megkereséshez személyes üzenetet csatolni.

Reed hozzátette, hogy ez számos alkalommal kulcsfontosságú ahhoz, hogy megismerjék az ember nevét, és új munkalehetőséget találjon. Majd hozzátette, hogy rengeteg állást nem hirdetnek meg, ugyanakkor az üzleti alappal lehetőség adódik a személyes tapasztalatok, képességek bemutatására.