Így csökkenthető legálisan a GVH bírsága

Csernai Pál régi, róla szóló újságcikkeket mutat az Origónak a budapesti Gellért kávézóban, 2011. április 20-án
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. januártól hatályos bírságközleményei jelentős kedvezményeket nyújtanak a kiszabandó bírság összegéből a jogsértésüket elismerő, tevőleges jóvátételt tanúsító vagy megfelelési programot kidolgozó vállalkozásoknak. A CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítő népszerűsítését vizsgáló versenyfelügyeleti eljárásban a GVH mind a jogsértés elismerését, mind pedig a megfelelési erőfeszítést jelentős bírságcsökkentéssel díjazta.
Vágólapra másolva!

A GVH ügyzáró döntésében megállapította, hogy megtévesztők voltak a CalciTrio reklámozásakor használt, a felszívódás hatékonyságával kapcsolatos ígéretek és az a piacelsőségi állítás, hogy a termék a „40 év feletti nők kedvence".

Minden újságcikkben közölni kell, ha azért a kiadó díjat kapott (képünk illusztráció) Fotó: Magócsi Márton - Origo

Mivel a vállalkozás az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásokra irányadó európai jogot sértette meg, a Versenytörvény nem tette lehetővé a hatóságnak, hogy a terméket forgalmazó Innovelle Pharma Kft.-vel szemben figyelmeztetést alkalmazzon. Tekintettel azonban a jogsértő magatartás jellegére; arra, hogy a forgalmazóval szemben korábban nem folyt versenyfelügyeleti eljárás; mulasztásait elismerte és kommunikációját haladéktalanul módosította; valamint komoly, jelentős elköteleződést mutató intézkedéseket tett (módosította szerződéskötési gyakorlatát, illetve felhívta partnerei figyelmét is az elvárt magatartásra);

a GVH bírság kiszabása nélkül, átfogó megfelelési program kialakítására és helyreigazítás közzétételére kötelezte a vállalkozást

a jövőbeli jogsértések megelőzésére.

A hatóság jogsértőnek találta továbbá, hogy nem tüntették fel a Patika Magazinban megjelenő, összesen öt cikkben, hogy azokért a kiadó ellenszolgáltatást kapott. A szerkesztői tartalomnak álcázott reklámokért a joggyakorlat értelmében a hirdető és a kiadó egyaránt felelősséggel tartozik, így a GVH bírságot szabott ki a magazint kiadó GALENUS Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.-re.

A kiadó ellen korábban már folyt versenyfelügyeleti eljárás, így figyelmeztetés vele szemben sem volt alkalmazható. A GVH új bírságközleménye értelmében azonban a GVH figyelembe vette a vállalkozás korrekciós intézkedéseit: a határozat meghozatala előtt közzétett helyreigazító közleményt; szerződésmintáinak és munkaköri leírásának módosítását; a jogsértés elismerését; valamint megfelelési program kidolgozásának vállalását.

Így a vállalkozásra kiszabott bírság végül a kiinduló összeg kevesebb, mint a harmada lett.

A teljes közlemény itt olvasható el a GVH honlapján.