Hamarosan indulhat a sármelléki repülőtér fejlesztése

moszkva-sármellék járat
Sármellék, 2016. július 10. Az orosz UTair légitársaság Boeing 737-es repülőgépének utasai érkeznek a moszkvai Vnukovó repülőteréről a sármelléki repülőtérre 2016. július 10-én. Másfél éves szünet után ettől a naptól újra közlekednek menetrend szerinti légi járatok a sármelléki repülőtér és Moszkva között; az első gépet novemberig még 17 járat követi. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Várhatóan egy-két hónapon belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így rövidesen elindulhat a mintegy 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz önkormányzata által üzemeltetett leszállóhelyen - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Vágólapra másolva!

Papp Gábor a Hévíz-Balaton Airporton arról beszélt, hogy a kormány által még 2016 végén megítélt támogatási összegre vonatkozó szerződés aláírása és lehívása egy-két hónapon belül megtörténik.

A 6,6 milliárd forintot technikai, technológiai, infrastrukturális fejlesztésekre fordítják,

egyebek mellett a két és fél kilométeres kifutópálya fél kilométerrel történő meghosszabbítására, a terminálépület bővítésére, valamint a környező terület, az egykori szovjet laktanyaépületek rendbetételére - ismertette a polgármester.

Sármellék, 2016. július 10. Forrás: MTI/Varga György

A Hévíz által 2012 óta működtetett repülőtéren tavaly

mintegy 23 ezer utas fordult meg, jellemzően németországi charterjáratokkal, illetve néhány személyes kisgépekkel.

Ahhoz, hogy a leszállóhely rentábilisan működhessen, legalább 150-200 ezer utasra lenne szükség, amit a menetrend szerinti járatok bővítése hozhat el - jelezte Papp Gábor.
Kifejtette, hogy az évente Hévíz által 50 millió forinttal, a fejlesztési tárca által pedig átlagosan 120-130 millió forinttal támogatott repülőteret

elsősorban Frankfurttal és Londonnal szeretnék összekötni,

és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak tel-aviv-i, szentpétervári és norvégiai járatok indításáról.

Mindezen túlmenően nagy befektetői érdeklődés mutatkozik az egykori laktanyaterületen logisztikai központ és ipari park kialakítására is. A repülőtéri fejlesztéseknek nagy lökést ad a Zalaegerszegen épülő, Európában is egyedülállónak számító járműipari tesztpálya, valamint az M7-es autópályát a zalai megyeszékhellyel összekötő M76-os gyorsforgalmi út, ami érinti a repülőteret is - sorolta Hévíz polgármestere.