Ezekben az országokban vehetik el a munkát tőlünk a robotok

robot AI
Robotic hand holding a cube with binary code on it, computer illustration.
Vágólapra másolva!
Több mint 65 millió munkahely kerülhet veszélybe a robotok és az automatizáció miatt az OECD szerint. Nem minden országot érintene azonban egyformán az új „ipari forradalom". Régiónk egyik gazdasága például súlyos veszélynek van kitéve.
Vágólapra másolva!

Az automatizáció és a robotikai forradalom majdnem 66 millió ember állását veszélyezteti a következő időszakban – derül ki az OECD legfrissebb jelentéséből. A párizsi székhelyű szervezet szerint a vizsgált 32 országban majdnem minden második álláshelyet érinteni fognak a technológiai változások, azonban ezek hatása nem egyenletes.

Az OECD országokban az összes munkahely 14 százalékáról mondható el, hogy igen nagy valószínűséggel (70 százalék fölötti esély) automatizálható lesz,

míg további 32 százalék esetében 50-70 százalék közti esély van arra, hogy alapvetően érinteni fogja a technológiai fejlődés.

Emellett az egyes országok tekintetében sem egyenletes a hatás megoszlása. Szlovákiában például az álláshelyek 33 százaléka potenciálisan automatizálható, míg Norvégiában ez az arány csupán 6 százalék. Általánosan elmondható az OECD szerint, hogy

az angolszász és a skandináv államokban, valamint Hollandiában a dolgozók kevésbé vannak kitéve a technológiai változások munkaerő-piaci kockázatainak.

Ezzel szemben Kelet-Európa, Dél-Európa, Németország, Chile és Japán sokkal nagyobb bizonytalansággal néznek szembe.

Sérülékeny területek

Az egyes szektorokat tekintve az látszik, hogy a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, egyes szolgáltatói szektorok (például a posta és a szállítmányozás), a földi közlekedés, valamint az élelmiszeripari szolgáltatások igen sérülékenyek.

A legsérülékenyebb rétegeknek komoly átképzési programokra lenne szükségük Forrás: AFP/Chip Somodevilla

Mindazonáltal jó hír lehet, hogy az OECD friss számításai szerint az automatizáció hatása egyes helyeken nem lesz annyira súlyos, mint azt korábban jósolták. Egy 2013-as kutatás például azt vetítette előre, hogy az USA álláshelyeinek 47 százaléka van veszélyben. Az OECD szerint ennyire nem súlyos a helyzet, viszont a szervezet hangsúlyozta, egyes lokális gazdaságok esetében a korábban vártnál súlyosabbak lehetnek a kockázatok.

Késik a segítség

Leginkább az alacsony képesítésű dolgozók, illetve a fiatalok félhetnek a változásoktól. Ráadásul a jelentés szerint a képzési rendszerek gyakran konzerválják a problémát. Az OECD megállapította, hogy a vizsgált országokban a teljesen automatizálható munkakörben dolgozók háromszor kisebb eséllyel vehettek részt továbbképzésben az elmúlt 12 hónapban, mint azok, akiknek a munkáját nem fenyegeti az automatizáció.

Vagyis éppen azok nem kapnak oktatási és képzési segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre.

A szervezet emellett kiemelte annak fontosságát, hogy a fiatalok szerezhessenek munkatapasztalatot a tanulmányaik alatt, és hangsúlyozta a szociális védelem fontosságát a leginkább kiszolgáltatottak számára.