Ma már nem menedzserek, hanem vállalkozók kellenek az üzlethez

Miről szólnak valójában a Mindfulness terápiák?
Tudatos élet
gondolkodik, gondolkodó, nő, kétkedés, kétkedő, elveszett
Vágólapra másolva!
Napjainkra a hagyományos menedzser ideje lejárt. Ezt vallja a téma szakértője, Boris Gloger, aki szerint nyitott, bátor és pragmatikus vállalkozókra van szükség. Íme Gloger 4 pontja, amelyben összehasonlítja a régi és az új szemléletet.
Vágólapra másolva!

A menedzser a célokban és a tervekben hisz. Minden lépésénél az alapokra támaszkodik, miért kellene a hagyományokon változtatni. Hisz ez már sikeres volt. A hangsúly, hogy volt - írja a Piacésprofit.hu.

Ez a hozzáállás azonban már nem számít korszerűnek, hiszen akkor működött igazán, amikor a piaci viszonyok még kiszámíthatóak voltak.

Manapság egy kis változás is felboríthat mindent.

Egy bizonytalan környezetben ezért nem lehet mindig a tervek szerint haladni. Az előre meghatározott út helyett, amit a menedzser képvisel, a vállalkozó pragmatikusan, mesterien tud manőverezni a bizonytalan terepen is. Íme Gloger négy pontja, mely bemutatja a különbséget a hagyományos menedzsment és a vállalkozó között.

1. Valóságközpontúság

A vállalkozó a realitások embere. Vannak céljai, de a meglévő, felhasználható eszközökből indul ki.

2. Kockáztatni, de meddig?

Mivel a környezet bizonytalan, a döntéseknél nagy a hibalehetőség. Ezért a vállalkozónak egy maximális veszteséget kell megállapítania, ameddig hajlandó elmenni, ha rosszra fordulnak a dolgok.

Boris Gloger szerint a mai, folyamatosan változó világhoz a vállalkozói szemlélet illik, nem pedig a hagyományos menedzseri Forrás: Thinkstock

3. Mi a tuti?

A piac folyamatosan változik, nagyon pörög. Ezért nem a hosszú távú számításokra kell beállni, hanem arra, hogy ha a piac kényszerít, gyorsan tudjunk váltani.

4. Együtt vagy egyedül?

Több sikeres vállalkozó összefogásában biztosabb egy termék vagy szolgáltatás sikere. Látszólag tehát az összefogás a kulcsszó, bár egyelőre maga Gloger sem tud világos választ adni a „Hogyan?" kérdésre.

A teljes cikk a Piacésprofit.hu oldalán olvasható el.