Még a tehetősebbek is csak évente egyszer tesznek félre

2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújítás malacpersely pénz spórolás megtakarítás
Vágólapra másolva!
Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80 százaléka azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét – derül ki a K&H prémium befektetői felméréséből. A kutatás arra is rámutat, hogy leginkább befektetési alapokban, részvényekben és állampapírokban gondolkodnak a hazai megtakarítók.
Vágólapra másolva!

A K&H országos felmérés keretében vizsgálta meg, mi jellemző a hazai prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők jelenlegi megtakarítási szokásaira és tervezett befektetési döntéseire.

Hiszen, ha egyetlen biztos befektetési tippet adhatunk, az egyértelműen a rendszeres megtakarítás. Ennek oka az, hogy a rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt megalapozhatjuk pénzügyi biztonságunkat, néhány év alatt pedig már egy komolyabb megtakarítást is elérhetünk.

- hangsúlyozta a kézzelfogható előnyöket Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A leghelyesebb lenne, ha a sok kicsi sokra megy elvet nem csak tanítanánk, de alkalmaznánk is Forrás: Shutterstock

Jelenleg ott tartunk, hogy a takarékoskodás inkább éves szinten tapasztalható:

míg a havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, addig a befektetők 80 százaléka évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt.

Forrás: K&H bank

A megkérdezett hazai magánbefektetők körében egyértelműen a befektetési alapok, a részvények és a magyar állampapírok jelentik a favoritot, miközben bankbetétekben alig több mint tizedük, deviza befektetésekben pedig még ennél is kevesebb gondolkodik. Ez összecseng azzal a nemzetközi trenddel, miszerint a befektetők az éppen aktuális piaci helyzet, illetve a hozamigényük és a kockázatvállalási hajlandóságuk függvényében mozognak e három fő kategória között.

Forrás: K&H Bank

Az országos K&H prémium befektetői klub rendezvénysorozat alkalmával évente több mint 1800 prémium - azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkezdő – magánbefektető ad választ befektetési szokásairól és szándékairól. A legutóbbi felmérés 2017 őszén, országosan 27 helyszínen zajlott, és 1850 megtakarító vett benne részt.