Háromból két kategóriában magyarok nyertek a L'Oréal döntőjében

kozmetikumon
Vágólapra másolva!
Április 10-én rendezték meg a L'Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek. A résztvevőket összesen három kategóriában díjazták, amelyből kettőt magyar csapat nyert. Ezen felül az egyik magyar csapatot az a megtiszteltetés érte, hogy a nemzetközi döntőben egyedüliként képviselheti a régiónkat.
Vágólapra másolva!

Idén rekord mennyiségű regisztráció érkezett a magyar, cseh, szlovák régióból – összesen 282 hallgató, vagyis 94 csapat jelentkezett a versenyre. Közülük 14 csapat vehetett részt a pozsonyi regionális döntőn, ahol három kategóriában lehetett díjat nyerni. Azonban a párizsi nemzetközi döntőre csupán egy csapat juthatott tovább.

Az idei feladat a vállalat professzionális termékeihez kapcsolódott.

A csapatoknak a jövő L'Oréal szalon élményét kellett megtervezniük.

A zsűri innovatív, digitális és fenntartható megoldásokat várt.

A regionális fordulón összesen három kategóriában osztottak díjat: a nyertes Zenina nevű csapat tagjai a budapesti Corvinus Egyetemről érkeztek, ötletükkel a Brand-díjat nyerték el, amelyet május 17-én a nemzetközi döntőn is bemutathatnak.

A L'Oréal versenye 26 év alatt az egyik legnagyobb hallgatói versennyé nőtte ki magát a világon (képünk illusztráció) Forrás: --

A tét nagy, ugyanis ha az ő ötletük tetszik leginkább a zsűrinek, 10 ezer eurós nyereménnyel távozhatnak.

A Brand-díj mellett két további díjat osztottak ki a regionális döntőn: a CSR-díjat fenntartható szalon koncepciójával a Corvinus / ELTE tagokból álló Zseb csapat kapta, míg a Tech-díjjal a cseh Hairy Tale csapatot ismerték el.

A L'Oréal Brandstorm a kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, amely 26 éves története során a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát.

A Brandstorm egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a versenyzőknek valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L'Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a L'Oréal zsűrijének prezentálhatnak.

A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felkutatása is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően. A magyar csapatért május 17-én szurkolhatunk majd a párizsi nemzetközi döntőn.