A magyar munkanélküliség már alacsonyabb, mint a német

Audi Hungária Motor Kft., Győr, robotok, humánerőforrás, automatizálás
Emberi és gépi munkaerő az Audi Hungári győri gyárában. Origo riport, 2016.
Vágólapra másolva!
Magyarországon egyre többen dolgoznak, így a munkanélküliség tovább csökken. Egy év alatt újabb 67 ezer ember állt munkába. Jó hír, hogy ez az adat úgy született meg, hogy a közmunkások és a külföldön dolgozók száma is csökkent. A magyar munkanélküliségi adat lehagyta a németet.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a magyar munkanélküliségre és foglalkoztatottságra vonatkozó adatokat. Ebből az derül ki, hogy tovább csökkent a magyar munkanélküliség és évtizedes mélyponton van.

Az idei első három hónapban átlagosan 178 ezer volt a munkanélküliek száma, ami azt jelenti, hogy tavalyhoz képest 29 ezerrel kevesebb a munkanélküli, és

3,9 százalékos a munkanélküliségi ráta.

A foglalkoztatottak száma is jól alakult a 2018. január-márciusi időszakban, 67 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 435 ezer fő volt.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékra emelkedett.

Egyre többen dolgoznak Magyarországon Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 20-64 éves korcsoportban 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki. Ebben a korosztályban a foglalkoztatási ráta Magyarországon 1,7 százalékponttal,

73,8 százalékra emelkedett egy év alatt.

Németország lehagyva

az elért eredmények kormányzati és nemzetgazdasági szempontból is büszkeségre adnak okot – mondta Simon Attila, az Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 tévécsatornán.

A német munkanélküliségi ráta 5,3 százalék.

Simon Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, azaz a versenyszférában 125 ezerrel többen dolgoznak, ami úgy jöhetett létre, hogy egy év alatt

42 ezren elhagyták a közfoglalkoztatást, és 15 ezerrel kevesebben dolgoznak külföldön.

Ezek a számok jobban mutatják, hogy mennyire dübörög a magyar munkaerőpiac.

Egyre kevesebb a közmunkás Forrás: MTI/Bugány János

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte, hogy kimagasló volt a foglalkoztatás bővülése év elején,

2010-hez képest így 756 ezerrel több embernek van munkája.

Ebből - főként a kormány piacot támogató foglalkoztatáspolitikájának hatására - 600 ezer munkahely a hazai versenyszférában jött létre.