Kitiltják a vastag derekú utasokat a repülők üzleti osztályáról

üzletemberek repülőn
Businessman using cell phone on airplane
Vágólapra másolva!
„Slim down or sit down at the back of the plane" – a magyar fordítás nem adja vissza a hangzásra épülő szójáték igazi erejét, de a „Fogyj le vagy ülj a gép hátsó részébe!" üzenet elég egyértelmű a thai légitársaságtól. Mostantól a cég nem engedi a csúcskategóriás polgári utasszállítóinak, a Boeing 787-9 Dreamliner típusú gépeinek üzleti osztályaira a túlsúlyosokat.
Vágólapra másolva!

Nem utazhatnak a Thai Airlines járatainak üzleti osztályán a túlsúlyos utasok, miután a cégnél légzsákokkal szerelték fel a prémium üléseket a repülőkön. Egy baleset során, így óvnák az utasok fejét attól, hogy bár testüket a biztonsági öv megfogja, fejük az előttük lévő ülés háttámlájának csapódjon – írja az Independent. A gond az, hogy bár a lefejeléstől óv, az öv és a légzsák együttesen már nem jó a termetesebb utasoknak, miután előbbit megkurtításával lényegében maximalizálták a derékbőséget is. Ezzel kizárták a túlsúlyosokat az osztályról.

Pont derékbőségben

A légitársaság nem tud ülőhelyet biztosítani a légzsákkal felszerelt kabinrészben akkor, ha az utas derékbősége meghaladja az 56 inchet, azaz nagyjából a 142 centimétert – ez az áldozat azért, hogy mostantól légzsák is védi az ott utazók biztonságát.

Az ok egyszerű.

A légzsákokkal kapcsolatos elvárás, hogy például egy lezuhanáskor, védje az utas testét, nyakát és fejét. Ezt pedig a légzsákot szállító cég nem tudja garantálni, ha az eszköznek széles derék fölött kell kinyílnia.

A Thai Airlines gépeinek üzlei osztályán vélhetően a közeljövőben csak a képen látható alkattal rendelkezve lehet utazni (illusztráció) Forrás: AFP/Image Source/InStock

Ugyanez a probléma akkor, ha egy szülő kisgyermekével utazik, aki ölében ül az út során. Normál esetben, ilyenkor a légiutaskísérők – csakúgy, mint derékban nagyon széles utasoknál – egy kiegészítő övvel megoldják a becsatolást. Ez azonban értelemszerűen nem nyújt megoldást akkor, amikor a cél az, hogy a légzsák megbízhatóan kinyíljon.

Luxus és elővigyázatosság

A légitársaságnál elmondták: büszkék arra, hogy prémium osztályaikon elegáns enteriőrben, magas színvonalú szolgáltatásokkal ellátva utazhatnak utasaik. Jelezték, továbbra is mindent megtesznek azért, hogy minél kényelmesebben teljen a fedélzeten töltött idő, és az őket választók elégedettek legyenek.

Ugyanakkor a Thai Airlines-nál a jelek szerint arra is ügyelnek, hogy csökkentsék a felelősségre vonás esélyét egy esetleges vitában.

Például jelzik, ugyan a fedélzeti szőnyegeket rendszeresen és alaposan takarítják, előfordulhat, hogy azokból allergén anyagok kerülnek a levegő keringetésének rendszerébe. Sőt, azt is közlik utasaikkal, a kabin levegőjét általában nem tudják teljesen maradéktalanul keringetni, így

előfordulhat, hogy a nem eléggé friss levegő miatt az utasoknak fejfájása vagy légszomja támadhat.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy az ülések és a padló fém alkatrészei sérüléseket okozhatnak, különösen turbulencia idején.

A legkülönösebb magatartásuk talán mégis csak a túlsúlyos utasok kapcsán tapasztalható.

Egy Boeing Dreamliner kabinja Star Wars-tematikába öltöztetve Forrás: MTI/EPA/ALL NIPPON AIRWAYS/-------------------

A Thai Airlines eszerint ugyanis – biztonsági okokra hivatkozva – inkább hátraküldi a testesebbeket a turistaosztályra. Más légitársaságoknál ugyanakkor inkább az a gyakorlat, hogy a termetesebb utasokat arra buzdítják, hogy inkább az első osztályra vásároljanak jegyet, hiszen ott jellemzően nagyobb a hely. De az sem ritka precedens, hogy

induláskor nagyobb, kényelmesebb, szabadon maradt ülést ajánlanak föl a turista osztályra jegyet váltott túlsúlyosabb utasoknak üzleti illetve első osztályon.

A Thai Airlines ezzel a trenddel szembehelyezkedik, mikor a légzsákos biztonságot előnyben részesíti az utaskényelemnél.