Fogynak a hazai munkaerő közvetítők

Heti horoszkóp (január 29 – február 4) munka tervezés iroda képernyő
Vágólapra másolva!
Miközben a hazai munkaerőpiac több szegmense is fokozódó létszámhiányról számol be, a munkaerő felkutatásával és kiközvetítésével foglalkozó vállalkozások, a csökkenő cégszám mellett, jelentős létszámcsökkenést is elszenvedtek az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Azoknak a működő vállalkozásoknak a száma, melyek fő tevékenységként munkaerő közvetítéssel foglalkoznak, 2012 óta folyamatosan csökken - írja közleményében az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Míg 2012-ben több mint 1000 ilyen vállalkozás volt a piacon, tavaly már csak 820 ilyen profilú cég működött hazánkban.

Ezzel párhuzamosan a hazai munkaerő közvetítők cégfluktuációs indexe (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja, az időszak elején rendben működő cégekéhez, jóval magasabb, mint az országos átlag (11-12 százalék). Ez azt mutatja, hogy a működő cégek számához viszonyítva relatíve nagyon magas a különböző okokból megszűnt, vagy profilt váltott vállalkozások és az újonnan alapított cégek száma.

Miközben több ágazatban fokozódik a munkaerőhiány, csökken a munkaerő-közvetítő cégek száma Forrás: Shutterstock

Árbevétel tekintetében a 2013-2015 közötti bővülést a rákövetkező évben egy enyhe csökkenés követte. Az utolsó lezárt üzleti évben a szektor szereplői összesen 41 milliárd forint árbevételről számoltak be.

Úgy látszik a fogyatkozó munkaerő kiközvetítés nehézsége mellett a piac szereplőinek saját alkalmazottaik számának csökkenésével is meg kell küzdeniük.

Amíg 2012-ben még több mint 14 ezer főt foglakoztattak a hazai munkaerő közvetítők, 2017-ben ez a szám megfeleződött és már csak 7280 alkalmazott dolgozik ilyen profilú vállalkozásnál. Optimizmusra csak az adhat okot, hogy a csökkenő cégszám mellett, 2016-2017 vonatkozásában újra megindult a dolgozó létszám növekedése.

Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy a vizsgált 6 év vonatkozásában a felszámolások aránya összességében csökkenő tendenciát mutat (2012: 6 százalék, 2017: 1,34 százalék) és a végrehajtások aránya is 2013 óta 9 százalék alá csökkent.

Földrajzi megoszlás tekintetében nyomasztó a fővárosi cégek túlsúlya.

A tavalyi évben a működő munkaerő közvetítők 58 százaléka végezte tevékenységét Budapesten. A fővárosi cégek foglakoztatják a szektor munkavállalóinak közel 68 százalékát. Az sem meglepő, hogy a főváros után Pest megyében működik a legtöbb ilyen profilú vállalkozás, míg a többi megye messze lemaradva követi őket.