A történelemben először vezetik be az áfát a két olajállamban

Szaúd-Arábia, Riyadh
Saudi Arabia, Riyadh, the Kingdom Tower entrance
Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek idén január 1-től bevezették az általános forgalmi adót, azaz az áfát. A két ország történetében korábban még soha nem volt ilyen. Bár Szaúd-Arábia a globális világ egyik leggazdagabb országának számít olajkészlete miatt, a csökkenő olajárak ott is éreztetik hatásukat. A kieső bevételt valahogy pótolni kell a gyökeres társadalmi és gazdasági fordulatra készülő államban.
Vágólapra másolva!

A Perzsa-öböl térségének arab államai – többségükben jelentős kőolajkészletek felett diszponáló, gazdag arab országok – igencsak vonzóak voltak a külföldi munkavállalók körében. Ennek egyik oka, hogy ezekben az országokban általában nem kellett adót fizetni a legtöbb, a hétköznapokban vásárolt termék és szolgáltatás után – írja a BBC. Ennek a helyzetnek azonban 2018-tól vége. A szaúdiak mellett az Emírségek is 5 százalékos áfa-kulcs bevezetése mellett döntött.

A legtöbb dolog után meg kell fizetni

Benzin és dízel, élelmiszer, ruházat, energiaszámlák és hotelszolgáltatások igénybe vétele – csak néhány azok közül a mindennapos terméktípusok és szolgáltatások közül,

amelyek után idén január 1-től áfát kell fizetni Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben.

Két olajhatalom 2018-tól bevezette az áfát a kieső olajbevételek pótlására Forrás: AFP/Photononstop/Giuseppe Masci

Ugyanakkor számos szolgáltatás adómentes, vagy nulla százalékos adókulccsal adózik továbbra is, úgy mint az egészségügyi és a pénzügyekhez kapcsolódó szolgáltatások, vagy a tömegközlekedés.

A két ország áfa-bevezetéssel kapcsolatos döntése mögött az áll, hogy

az olajár csökkenésével, mindkét államnak a korábbi, nagy mozgásteret adó bevételek helyett, szerényebb befolyó összegekre kell felkészülniük.

Szaúd-Arábia pedig rekordösszegű költségvetést fogadott el az idei évre, így az olcsóbb olaj miatt kieső bevételeket valahonnan pótolni kell.

A szaúdi költségvetés 90 százalékát az olajipar adja, az Egyesült Arab Emírségekben pedig nagyjából 80 százaléka köszönhető a fekete aranynak. Utóbbi államban úgy számolnak, idén 3,3 milliárd dollárnak, azaz mintegy 875 milliárd forintnak megfelelő összeg folyik be az államkasszába a most rajtoló áfából.

A jövedelem továbbra is adómentes

Az áfa megjelenése mellett, további adóügyi változtatásokat is végrehajtottak a két országban. Az Emírségekben növelték az autópálya használathoz köthető terheket, és bevezették a turisztikai adót. Szaúd-Arábiában pedig a dohánytermékek és az üdítőitalok után kell áfát fizetni.

Az Egyesült Arab Emírségeket a legtöbben talán Dubaj városáról ismerik, idén januártól már itt is áfa terheli a legtöbb, hétköznapi terméket és szolgáltatást Forrás: ONLY FRANCE/BEAUVIR-ANA/ ONLYWORLD.NET/Beauvir-Ana

Ugyanakkor egyik ország sem tervezi az állampolgárok jövedelmének megadóztatását.

A főszabály az, hogy a helyiek nulla százalékos adót fizetnek bevételeik után – ettől csak kevés kivétel van –, és tervek szerint, ettől egyik olajország sem kíván eltérni.

Az Öböl-menti Együttműködési Tanács további tagjai – Bahrein, Kuvait, Omán és Katar – várhatóan szintén az áfa bevezetése mellett döntenek a közeljövőben. Egyes értesülések szerint arra lehet számítani, hogy 2019-ben ezekben az országok is megjelenhet az általános forgalmi adó.