Izgalmas hetet produkálhatnak a sztárvállalatok

tőzsde, kereskedés, részvény, kereskedő, New York, Dow Jones
A Dow Jones index miatt aggódik az egyik kereskedő a New York-i tőzsdén.
Vágólapra másolva!
Becsatolhatják az öveket a befektetők, ugyanis ezen a héten bőven lesz miért izgulni, ahogy teljes gőzre kapcsol az amerikai gyorsjelentési szezon. A legnagyobb sztárok teszik közzé a számaikat.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban több mint 100 S&P 500 vállalat és 10 Dow Jones cég jelent a negyedéves számairól ezen a héten. Ezek a társaságok összesen 9 ezer milliárd dolláros értékkel bírnak, és

olyan szupersztárok vannak köztük, mint a Facebook, a Microsoft, az Apple, a Google mögött álló Alphabet, a McDonald's, a Boeing, az AT&T vagy az Exxon Mobil

– írja a CNBC.

Ha az eddig jelentő vállalatok eredményeit nézzük, és a trend folytatódik, úgy az amerikai részvénypiac igen erős löketet kaphat a következő napokban – mondta Stephen Parker, a JPMorgan részvénypiaci szakembere. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy az eddig közzétett számok igen kedvezők, hanem az is optimizmusra ad okot, hogy eddig az elemzők sem csökkentették olyan mértékben a várakozásaikat, ahogy ebben az időben általában megszokott – tette hozzá a szakember.

Visszatérő kilengések

Az adatok pedig egyértelműen megerősítik a jó hangulatot.

Az S&P 500 index már jelentett cégeinek négyötöde meghaladta az előzetes szakértői várakozásokat.

Az elemzők egyébként 13 százalékos profitnövekedésre számítanak, melynek jelentős részét az energiacégek adhatják.

Nem véletlen tehát, hogy az S&P 500 index nagyjából 4 százalékot erősödött, és újabb csúcsokat ugrott meg, mióta január 12-én a JPMorgan és a Wells Fargo nem hivatalosan beindította a gyorsjelentési szezont. A Dow Jones Industrial Average ezzel egy időben 3 százalékot izmosodott.

Izgalmas hete lesz az amerikai tőzsdének Forrás: AFP/Getty Images/Stan Honda

Bármennyire is kedvezők azonban a vállalatok eredményei, Parker úgy látja, a piacok ebben az évben visszatérhetnek egy normális volatilitási szintre, mivel az elemző szerint a jelenlegi túlzott nyugalom „abnormálisnak" tekinthető. Amennyiben ez bekövetkezik, úgy

rövid távon megemelkedik egy normális mértékű korrekció esélye, azonban Parker azt tanácsolja, a befektetők inkább hosszú távon gondolkodjanak.

A JPMorgannél ugyanis nem számítanak recesszióra a következő 12-18 hónapban, vagyis minden visszaesés potenciális vételi lehetőséget jelent a befektetőknek – mondja Parker.

Optimista jövőkép

A tavalyi év egyébként rendkívül alacsony volatilitást hozott, vagyis a piaci kilengések lényegében eltűntek. A „félelemindexként" is emlegetett CBOE Volatility Index 21 százalékot esett a múlt évben, ami hozzájárult ahhoz, hogy az S&P 500 a valaha mért leghosszabb olyan időszakot produkálja, melynek során nem tapasztalt legalább 3 százalékos csökkenést. A trend pedig az idén is folytatódott, ahogy az S&P 500 index több mint 50 éves rekordot döntött meg.

A JPMorgannél ezzel együtt igencsak optimisták az olyan szektorokkal kapcsolatban, mint a technológia, az egészségügy, bankok vagy az energia. Ezek az iparágak egyébként is erősen kezdték az évet. A technológiai ipar 8 százalékot, az egészségügy 10, a bankszektor 7,5, míg az energiaszektor 7 százalékot izmosodott.