Kiderült, most hová rejtik a bűnözők a pénzüket

North Korean Hackers,
Vágólapra másolva!
A bitcoinra hosszú időn át mindenki úgy tekintetett, mint biztonságos menekülő útvonal, ahol az illegális pénzeket el lehet rejteni. Azonban kiderült, hogy a bitcoin annyira nem is lenyomozhatatlan, ezért a bűnözök más megoldás felé fordultak.
Vágólapra másolva!

2017 a bitcoin és a kriptovaluták éve volt. A digitális pénzek árfolyama az egekbe szökött, és az elemzők a mai napig nem tudják eldönteni, hogy buborékról van-e szó vagy a jövő fizetési eszközeinek születését látjuk.

Azonban akik el szeretnék rejteni a pénzüket, nem találgatnak, hanem előszeretettel használják a különböző digitális valutákat. A titkosítás és a nem központosított fizetőeszközök között eddig egyértelműen a bitcoin volt az uralkodó, de a bűnözők más irányba fordultak – írja a Bloomberg.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ennek oka, hogy a bitcoin árfolyama rendkívüli módon elszállt,

egyetlen érme ára jelenleg 14 500 dollár, azaz 3,7 millió forint.

Emellett a bitcoinok száma véges, a 21 millió elérhető érméből már 16,7 milliót kibányásztak.

Kiderült az is, hogy a bitcoin annyira jól nyomon követhetően dokumentálja a tranzakciókat, hogy a pénzmozgást gyakran össze lehet kötni egy-egy illegális tevékenységgel.

Emiatt a bűnözők figyelme inkább olyan kriptovaluták felé fordult, ahol jobban ügyelnek az anonimitásra.

A monero például odáig megy, hogy szándékosan félrevezető címeket hoz létre.

Nem csoda tehát, hogy a monero az öt hónappal ezelőtti 43,98 dolláros szintről 400 dollárra ugrott, és volt olyan 24 órás intervallum, amikor 660 milliárd dollár volt a napi forgalom szintje.

A Monero árfolyama Forrás: Coin Market Cap

Az Europol jelentése szerint már hónapokkal ezelőtt elfordultak a bűnözők a bitcointól, és inkább az éter, a monero és a zcash irányába fordultak.

A Coinfirm a monero teljes forgalmát gyanúsnak találja, ez az arány a bitcoinnál tíz százalék.

A jobb titkosítással rendelkező kriptovaluták népszerűségét jól jelzi, hogy a zsarolóvírusok is inkább ebben a pénznemben várják az utalásokat, sőt a cryptojacking programok többsége is monerót használ.

Mi az a cryptojacking?

Idegen számítógépre észrevétlenül és jogosulatlanul telepített szoftver segítségével megvalósított kriptovalutabányászat, amely a gép kapacitását kihasználva gyűjt pénzt az illegális program tulajdonosának.

Már Putyin is saját kriptopénzen agyal

A Financial Times szerint Oroszország nagyon gondolkodik azon, hogy saját digitális pénzt, úgynevezett kriptorubelt hozzon létre. A lépésre azért lehet szükség, mert a rubel árfolyama jelentősen megsínyli a nemzetközi szankciókat, így egy virtuális orosz pénz jó biztonsági tartalékot jelenthet.

Vlagyimir Putyin Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A Kreml szerint a kritporubel hasonló lenne az igazi rubelhez, csak valahogy nyomon követhető lenne a pénz mozgása.

Érdekesség, hogy Vitalik Buterin, az Ethereum megalapítója nyáron találkozott Vlagyimir Putyinnal.

Nemcsak Oroszország gondolkozik saját digitális pénz létrehozásán, a svédeknél is felmerült az ötlet, míg a Japán Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank elvetette a gondolatot.