Budapestre vezet a selyemút

Mosóczi László
A Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) csúcstalálkozó alkalmából elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább.
Vágólapra másolva!
Jelentősen megugrott a Budapesten végzett vámkezelések száma, mivel egyre több áru érkezik Kínából. Ezen kívül elindult az első közvetlen tehervonat is Kínába.
Vágólapra másolva!

Budapesten a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság illetékességi területén három nagy konténerterminál található, így a legtöbb Kínából érkező import konténerárut az itt szolgálatot teljesítő pénzügyőrök vámkezelik. A konténerterminálok elsősorban a nagy európai kikötőkbe (Hamburg, Koper, Pireusz) érkező árukat szállító úgynevezett irányvonatokat (nagy mennyiségű árut, több vasúti kocsin szállító közvetlen tehervonatokat) fogadják.

Az elmúlt évhez viszonyítva ezeken a terminálokon jelentős forgalomnövekedés volt. Míg 2016 első tíz hónapjában 1803 vonaton, több mint 42 ezer EU-n kívüli árut tartalmazó konténer érkezett, addig az idei év hasonló időszakában már majdnem 55 ezer konténert hozott 2164 vonatszerelvény.

A Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) csúcstalálkozó alkalmából elindult az első két exportvonat Kínába. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Idén májustól rendszeresen érkeznek közvetlen tehervonatok Kínából, Xian és Csangsa városából.

A forgalom növekedése érezhető a vámbevételeken is. A Dél-Budapesti Adó- és Vámigazgatóságnál 2016 októberéig majdnem 10 milliárd forint vámbevétel keletkezett az import vámkezelésekkel, míg ez a szám 2017-ben több mint 15 milliárd forintra emelkedett.

A Kínával való közvetlen vasúti összeköttetésnek köszönhetően november 27-én elindult Magyarországról az első export irányvonat Csangsa városába.