Jövőre tovább erősödhet a kínai érdeklődés a hazai lakásokra

Interjú egy ingatlanspecialistával – Ez várható 2018-ban a lakáspiacon!
Vágólapra másolva!
Az idén 18 százalékkal nőtt a magyar lakások iránti külföldi kereslet, a legtöbb érdeklődés Németországból, Ausztriából és az Egyesült Királyságból jött. De ebben az évben 40 százalékkal nőtt a magyarországi lakásokat célzó, Kínából érkező kereslet, és ez a tendencia a következő évben is folytatódhat – áll az ingatlan.com portál legfrissebb elemzésében.
Vágólapra másolva!

A kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang magyarországi látogatása eredményeként több nagyvolumenű beruházás indulhat el, és szorosabbá válhat a gazdasági kapcsolat Magyarország és Kína között. Emiatt a magyarországi lakóingatlanok iránt érdeklődő kínai vevőjelöltek száma tovább emelkedhet. A számuk már eddig is nőtt: az idén már 40 százalékkal több érdeklődés érkezett Kínából a magyarországi lakóingatlanokra, mint 2016-ban.

Mind az európai uniós országokból, mind Kínából növekszik az érdeklődés a magyar lakáspiac kínálata iránt Forrás: Shutterstock

Fokozódik a német vásárlók érdeklődése

A portál elemzése a külföldiek keresletét vizsgálva rámutat arra, hogy Németországból érdeklődtek a legtöbben a magyar lakások iránt, 2017 novemberéig 27 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az Ausztriából és az Egyesült Királyságból érkező kereslet pedig éves szinten 10, illetve 30 százalékkal nőtt. A következő ábra a külföldi érdeklődés országonkénti bontását mutatja:

A külföldi vevőjelöltek érdeklődésének országonkénti megoszlása Forrás: ingatlan.com

Az ingatlan.com szakembere elmondta, hogy az európai országokból érkező kereslet egy része befektetési célú. Ennek magyarázata, hogy

a magyarországi lakóingatlanok a 2014-ben elindult áremelkedés ellenére is relatív olcsónak számítanak nemzetközi és régiós összevetésben egyaránt.

Egy korábbi, 2017 elején publikált elemzés rámutatott arra, hogy a tényleges adásvételek alapján a külföldiek részesedése a magyar lakáspiacon 6-7 százalékosra tehető.

A külföldiek az idén elsősorban a népszerűbb budapesti kerületek, többek között a XIII. kerületi lakások iránt érdeklődnek.

A főváros mellett a Balaton-környéki és a gazdasági szempontból jelentősebb településeken, például Debrecenben, Győrben és Kecskeméten található ingatlanok iránt érdeklődnek külföldről.

Népszerűnek számít még a nagy egyetemvárosok közül Miskolc, Pécs és Szeged is.

Hol keresnek lakást a kínai állampolgárok?

A Kínából érkező érdeklődések 6-8 budapesti kerületre koncentrálódnak. A fókuszkerületek közé tartozik Budán a II. és a III. kerület, ezekben a városrészekben a Kínából érdeklődők leginkább az 54-80 millióért kínált ingatlanokat keresik. A pesti oldalon a XIV., XVI. és XVII. kerület 47 és 69 millió forint közötti lakásai, házai a legnépszerűbbek a körükben.

A Kínából érkező érdeklődés megoszlása a főváros kerületei szerint Forrás: ingatlan.com

A befektetési cél miatt a belvárosi kerületek közül az V. és VI. kerület is a népszerűbb városrészek közé tartozik.

Ezekben a városrészekben tipikusan 78, illetve 42 millió forint értékű ingatlanok iránt érdeklődnek Kínából. Az elemzés célzottan a külföldi országokból érkező érdeklődéseket vizsgálta, ehhez jön hozzá a már Magyarországon élő kínai állampolgárok által támasztott kereslet.