35 ezer forintot szánnak az internetezők karácsonyi ajándékokra

Vágólapra másolva!
Idén karácsonykor átlagosan csaknem 35 ezer forintot szánnak a hazai internetezők ajándékokra, a tavalyinál mintegy 14 százalékkal többet - derül ki az Árukereső.hu felméréséből, amelyet a GKI Digital közreműködésével készített.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint az aktív internetezők átlagosan legalább 6 embert szeretnének megajándékozni, főként a szűk családon belül.
Az Árukeresőt ismerő vagy használó

internetezők 85 százaléka online tervezi beszerezni a karácsonyi ajándékokat.

Az online vásárlás azonban nem fogja teljesen kiváltani az offline üzletek szerepét, bevásárlóközpontokban,

plázákban minden második és egyéb boltokban, szaküzletekben minden harmadik internetező fog körbenézni, hogy ajándékokat vegyen.

A vásárlások előtt az érdeklődők jellemzően több webáruház kínálatát is megnézik, a vásárlást tervezők kétharmada legalább három forrásra fog támaszkodni. A felmérés szerint a karácsonyi időszak online akciói egyre nagyobb csábítást jelentenek azoknak is, akik az év többi időszakában szívesebben járnak személyesen vásárolni.

A karácsonyi időszakban mindig megjelennek a csak az adott évre jellemző slágertermékek, de a teljes internetező lakosság körében

idén is a ruházati cikkek, könyvek, szépségápolási termékek, valamint a játékok a legnépszerűbb ajándékok.

Emellett a nagyobb értékű műszaki cikkek, például a televíziók, okostelefonok, tabletek esetében is kiemelt forgalomra számíthatnak a kereskedők.